Állítólag szemet vetett a Kaposvári Egyetem igen jövedelmezően működő, híres szarvasfarmjára Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, aki nem reagált az ezzel kapcsolatos lapértesülésre.
Szerző(k): Komócsin SándorTöbb mint félmilliárd forintos bevételt hoztak az Erzsébet-táborok Mészáros Lőrinc cégeinek - derítette ki a 444.hu egy pert követően az Erzsébet Üzemeltető Kft.-től megkapott szerződésekből.
Szerző(k): Domokos ErikaA negyedév utolsó napja lévén a két tőzsdei Mészáros-cég, az Opus és a Konzum is közzétette első féléves gyorsjelentését. Mindkét vállalat milliárdos profitot ért el az első félévben, s ebben jelentős szerepet játszott a részvények tőzsdei szárnyalása is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKonszolidált szinten 38 milliárd 213 millió forintos mérleg főösszeggel és 2 milliárd 94 millió forintos adózott eredménnyel zárta 2017 első félévét az Opus Global Nyrt. A társaság igazgatósága kezdeményezi a Budapesti Értéktőzsdénél törzsrészvényei átsorolását a prémium kategóriába, tekintettel arra, hogy ennek feltételeit az előző két vizsgálati időszakban az Opus Global már teljesítette.
Szerző(k): Szepesi AnitaIsmét felszámolási eljárásban, tehermentesen és jutányos áron szerezhet új vagyonelemet Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó. Lezárult a bicskei és a szekszárdi malom értékesítési pályázata.
Szerző(k): Domokos ErikaNem tud fizikálisan mindenhol ott lenni Felcsút polgármestere, ezért 2019 után, polgármesteri mandátumának lejártával nem tervezi, hogy újra indul a településvezetői címért – erről Mészáros Lőrinc beszélt a Hír TV-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaA GVH szerdán közzétette döntését egy pár hónappal ezelőtti Mészáros-tranzakcióval kapcsolatban - szúrta ki az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA kaszinó- és TV2-tulajdonos, filmügyi kormánybiztos Andrew G. Vajna szerint fontos mérföldkőhöz érkezett a Lapcom megvásárlásával.
Szerző(k): Domokos Erika