Májusban a jegybank külföldi követeléseinek növekedése meghaladta a kötelezettségekét, ami költségvetési betétek emelkedéséhez is kapcsolódik - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegének pénteken közölt előzetes adataiból.
Szerző(k): MTIA kettős könyvvitelt vezető vállalkozásoknak 2015. május 31-ig kell leadniuk mérlegeiket, tehát közeleg az éves beszámoló benyújtásának határideje. Korábban - gyakorlatilag következmények nélkül - számos cég nem tett eleget ennek a kötelezettségének, azonban az elmúlt néhány évben a NAV szigorított. Megjelentek a kényszer-végelszámolási eljárások, melyeket felváltottak a kényszertörlési eljárások. Tavaly már közel 30 ezer kényszertörlési eljárás indult, ami rekordnak számít a részben mérlegleadás elmulasztása miatti eljárások tekintetében.
Szerző(k): EconomxAz élelmiszer-áruházláncoknál minden ötödik, míg a kisebb élelmiszerüzleteknél minden negyedik próbavásárlásnál találták úgy az ellenőrök, hogy az eladók trükköznek a mérlegekkel, mérésekkel. A fogyasztókat egy-egy ilyen esetnél átlagosan több mint 200 forint kár éri. Fontos szabály: csak csomagolóanyag nélkül szabad mérni.
Szerző(k): EconomxA folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg egyenlegéből számolt külső pénzügyi többlet a szezonálisan megtisztított adatok szerint 2484 millió eurót tett ki tavaly a negyedik negyedévben, és elérte a negyedéves GDP 10 százalékát - jelentette csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): MTI-EcoTavaly a Közgép Zrt. tulajdonosai 4,1 milliárdot vettek ki osztalékként a cégből - írta a hvg.hu. Az építőipari vállalkozás, amely tavaly több mint 491 milliárdot nyert közbeszerzéseken, 60 milliárdos nettó árbevétel mellett érte el mindezt. A tulajdonosok mindössze valamivel több mint 200 milliót hagytak bent a cégben, a nyereség többi részét mind felvették.
Szerző(k): EconomxMeghaladta az MVM-csoporthoz tartozó MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt. árbevétele az 53 milliárd forintot tavaly, ennek csaknem 50 százaléka csoporton kívül megkötött szerződések teljesítéséből származott - adta hírül a társaság.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Nemzeti Bank első félévi vesztesége 41,6 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 27,1 milliárd forintos nyereséggel szemben - tette közzé a jegybank féléves beszámolójában honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoAz elmúlt két évben több mint félmilliárd forinttal növelte árbevételét az ismert műsorvezető-producer Hajdú Péter vállalkozása, a Frizbi Entertainment Kft. A médiaszemélyiség más cégekben is érdekelt, ezekben milliárdos üzletársakkal vállalkozik - derül ki a Céginfo.hu adataiból.
Szerző(k): Céginfo.hu