Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken bejelentette, hogy megvásárolja az Alföldi Tej Kft. „Kokárdás” márkáját, így hazai története során először szerez tulajdonjogot egy magyar brandben, amellyel évek óta együttműködik.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHatszorosára drágult a kék agávé felvásárlási ára az elmúlt két évben, amit a kisebb tequilafőzdék már nem engedhetnek meg maguknak. Meg lehet nyalni a sót, bele lehet harapni a citromba: hiány lesz az olcsó mexikói párlatból. Az érdekvédők azt üzenik, hogy aki tequilára vágyik, vegyen drágát!
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint 8 százalékkal csökkent a Burberry luxus ruházati és kiegészítő termékeket forgalmazó brit cég árfolyama a londoni tőzsdén szerdán annak nyomán, hogy csalódást keltő eredményekről számolt be a tavalyi utolsó negyedévet felölelő gyorsjelentésében.
Szerző(k): Domokos LászlóSzélesi Ágnes – a visszavonult futballista, és jelenlegi edző Szélesi Zoltán felesége – a kisebbségi tulajdonosa a Magyar Sportmárka Zrt. nevű új cégnek, amelyet Mészáros Lőrinc cégcsoportja most indított - írja a HVG.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyelőre csak belföldön elképzelhető, többéves folyamat és kitartó munka eredményeként, hogy saját márkanevet építsenek ki a szabolcsi almának - mondta a Magyar Hírlapnak Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) alelnöke.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMegdrágítaná bizonyos használt autók behozatalát a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz), tárgyalnak a kormánnyal, a választások után talán eredmény születik.
Szerző(k): Szász PéterMintegy 3,2 milliárd forintból épített gyártó és palackozó üzemet a Márka Üdítőgyártó Kft. a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson 500 millió forint európai uniós támogatással.
Szerző(k): Domokos LászlóAz ötödik egymást követő évben is az Apple és a Google bizonyult a világ legértékesebb márkájának az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
Szerző(k): Domokos Erika