Leállnak a buszok és a villamosok, sztrájkolni fognak a közlekedési dolgozók Miskolcon, miután a városi fenntartó nem teljesítette korábbi béremelési ígéretét - írta a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxCsökkentette a szakszervezeti oldal a korábbi bruttó 9 százalékos minimálbér és bruttó 13 százalékos garantált bérminimum emelési javaslatát a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF).
Szerző(k): MTINovember elején kezdődnek a bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) - közölte Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán.
Szerző(k): MTI-EcoA magyar kormány épp egy újabb szja-csökkentést ígért be, ami azon kívül, hogy mintegy 120 milliárd forintos bevételkiesést jelent a büdzsének, jelentősebb előrelépést nem ígér Magyarországnak befektetői szempontból, miután a bérterhekkel még mindig régiós - sőt, OECD-s - élmezőnyben vagyunk.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMinimális módosításokkal fogadta el az Országgyűlés az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött jogállási törvénymódosításokat. Így várhatóan áprilisban életbe lép például az a passzus, amely szerint a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról.
Szerző(k): MTIMájus végéig még mintegy 3,2 milliárd forint vár elköltésre a Szép-kártyákon. A fel nem használt összeget vissza kell utalni a munkáltatónak.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés kedden több ponton módosított egyes jogállási törvényeket: a változtatások egyike kimondja, hogy a közszféra azon dolgozóinak, akiket köztörvényes bűncselekmény miatt büntetőeljárás alá vontak, tájékoztatniuk kell munkáltatójukat a meggyanúsításukról.
Szerző(k): MTIA munkavállalók legkésőbb február 2-ig nyilatkozhatnak arról, kérik, hogy munkáltatójuk készítse el személyijövedelemadó-bevallásukat
Szerző(k): MTI-Eco