Égtelen lyuk tátong a programozók munkaerőpiacán, a cégek pedig egyre inkább belefolynak majdani szakembereik kiképzésébe, de még így sem tudnak lépést tartani a egyre növekvő igényekkel. Magyarországon az oktatási rendszer állapota és a külföldi lehetőségek miatt még nehezebb a helyzet, de ez egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag biztos nem marad jól fizető munka nélkül, aki a programozni kezd.
Szerző(k): Sasvári MarcellA járványidőszakban 2020 áprilisa hozta a vendéglősök konyhájára a legnagyobb zuhanást. 2022-re ezt sikerült csaknem teljes egészében visszatornászni, de a friss statisztika alapján még nincs teljes rend a vendéglőkben: a január-áprilisi mérlegek 4 százalék elmaradást mutatnak a felszolgált adagokat, italokat nézve.
Szerző(k): Molnár CsabaHétfőn ül le tárgyalni Pintér Sándor belügyminiszter Horváth Péterrel, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével. A pedagógushiányt a kar elnöke átszervezésekkel, osztályok összefonásával kezelné. A Nemzeti Pedagógus Kar is azt képviseli, hogy a pedagógusbérek alapját ne a 2014-es minimálbér határozza meg, hanem a korábbi jogszabályoknak megfelelően a mindenkori minimálbér. Így a pályakezdők bére bruttó négyszázezer forintra emelkedne - nyilatkozta Horváth Péter a Kisalföldnek.
Szerző(k): Domokos ErikaDaubner György cukrászmester soha nem reklámozta magát, még a nevét sem írta ki az üzletére, a vevők a kiváló minőség miatt mindig visszatértek. A Szépvölgyi úti kis házból húsz év alatt, folyamatosan fejlesztve, állami támogatás és hitel nélkül alakította ki a jelenlegi, háromszintes cukrászdáját. A Daubner család néhány éve belekezdett a gazdálkodásba is. Budapest egyik legjobb cukrászdájában jártunk.
Szerző(k): Domokos ErikaA munkaügyi viták és a létszámhiány miatt az európai repülőterek azon fáradoznak, hogy több munkaerőt találjanak, minimalizálják a törölt járatok számát és megóvják az utazókat az ezekből adódó problémákból. Egyelőre viszont a legtöbb helyen komoly nehézségekbe ütköznek az üzemeltetők, és a fapados légitársaságok utasai könnyen pórul járhatnak.
Szerző(k): Szabó DánielBár továbbra sem enyhül a munkaerőhiány Magyarországon, a járvány alatt megjelenő, majd az orosz-ukrán konfliktus kitörése után tovább súlyosbodó alapanyaghiány már majdnem ugyanannyi cégnek jelent problémát. A harmadik legtöbb kihívást okozó tényező az árfolyamváltozás.
Szerző(k): Molnár CsabaA madridi nemzetközi repülőtéren március óta mintegy 15 ezren késték le repülőjárataikat az útlevél-ellenőrzést végző személyzet hiánya miatt - írta a spanyol sajtó kedden a spanyol Iberia légitársaságra hivatkozva.
Szerző(k): Tér DiánaA nyár még csak most kezdődött, de sok brit utazó már most pórul járt. A légitársaságoknak kevés dolgozójuk van, késésekkel, járattörlésekkel kell számolni idén mindenhol a kontinensen.
Szerző(k): Rácz Gergő