A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felháborítónak tartja, hogy az MSZP befolyásolni akar egy lapot abban, milyen hirdetést jelentessen meg.
Szerző(k): MTIAz MSZP szerint a magyar kormány csak akkor tud megállapodásra jutni a Nemzetközi Valutaalappal, ha tudomásul veszi: a tárgyalópartnerek nem diktátumokat, hanem az ország érdekét is szolgáló célokat fogalmaznak meg a hitelért cserében.
Szerző(k): MTI-EcoAz MSZP szerint a \"Fidesz-közeli\" vállalkozásokhoz dől a pénz, miközben az emberek azt tapasztalják, hogy rosszabbul élnek mint tavaly.
Szerző(k): InforádióAz MSZP azt reméli, Orbán Viktor az IMF-tárgyalások első napján, azaz még ma lemond kormányfői hivataláról, mivel az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök korábban egy \"zártkörű fideszes beszélgetésen\" úgy fogalmazott: \"ha az IMF-jön, én megyek!\".
Szerző(k): MTIAz MSZP alelnöke szerint az Orbán-kormány két év alatt semmit sem tett a foglalkoztatás növeléséért és a munkanélküliség ellen, miközben az állástalanok ellátását és a közmunkabért csökkentette.
Szerző(k): MTIAz MSZP szerint nem vezet majd új állások létrejöttéhez a kormány munkahelyvédelmi terve.
Szerző(k): MTIEgy augusztusi, második felsőoktatási felvételi meghirdetését javasolja az MSZP az oktatási kormányzatnak.
Szerző(k): NAPIA TASZ szerint az állami vagyonnal való gazdálkodás ellenőrizhetőségének alkotmányos biztosítéka válik súlytalanná a Kúria Vértesi Erőművel kapcsolatos döntése következtében.
Szerző(k): NAPI