Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg "finomhangolási üzemmódban" működik a magyar monetáris és költségvetési politika, ami arra vall, hogy egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk - írja az MTI. A forint 2020 végéig 345 euró környékére gyengülhet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKomoly vita alkut ki a 15 nyugat-afrikai országot tömörítő Ecowas közösségen belül a tervezett, elvileg idén induló közös pénznem bevezetése okán. Már eddig is sok kétely keringett az afrikai monetáris unió várható sikeréről, most a gazdasági mellett több politikai viszály is kiéleződni látszik a francia, illetve angol kötődésű tagországok között.
Szerző(k): Rácz GergőA monetáris tanács tagjai ellenszavazat nélkül döntöttek decemberben arról, hogy ne változzon az alapkamat és a kamatfolyosó, és egyetértettek abban, hogy a monetáris politikai döntéseknél az "adatvezérelt" és óvatos megközelítés fenntartása indokolt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a december 17-i kamatdöntő ülésről kiadott rövidített jegyzőkönyvében a honlapján szerdán.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA magyar gazdaság az elmúlt években jól teljesített, az eredményes gazdaságpolitikai döntések alapját számos esetben a kamara fogalmazta meg, széles vállalkozói igény alapján - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a területi kamarák elnökeinek tartott évértékelő rendezvényen az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNagyon sokáig rekordmélységben maradhatnak a kamatok az eurózónában, azonban az ultra laza monetáris politika lassan kontra-produktívvá válhat. Simán lehet, hogy az alacsony kamatok politikájával lábon lőttük magunkat - mondta az ECB kormányzótanácsának egyik tagja.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásElképesztő összegű adósságot halmoztak fel a feltörekvő országok az elmúlt években, az ilyen ütemű eladósodás nagyon gyakran pénzügyi válsághoz vezet - kongatta meg a vészharangot ezúttal a Világbank. Eddig mindig baj lett az ilyen szintű eladósodás vége.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAndrew Bailey, a brit pénzügyi szektor felügyeleti hatóságának (Financial Conduct Authority, FCA) vezérigazgatója váltja a Bank of England kormányzói tisztségében Mark Carneyt. Carney január végén távozik a brit jegybank éléről - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a mexikói központi bank az infláció enyhülésére és a gazdaság gyengülésére hivatkozva, de jelezte, hogy felerősítheti az árnyomásokat a minimálbér közelmúltbeli emelése - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna