A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak júniusban - közölte a hírt az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánChristine Lagarde EKB elnök egy hétvégi interjúban váratlanul bejelentette, hogy a jegybank hamarosan komoly döntéseket hoz majd az eurózóna helyreállítását segítő programjával kapcsolatban. Így várhatóan annak kifutását követően is marad a laza monetáris politika, az infláció felett is hajlandóak egyelőre szemet hunyni, mert csak átmenetinek tartják.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMár az amerikai Fed is elkezdett aggódni amiatt, hogy sok országban az átoltottság alacsony szintje miatt újra lezárások lehetnek és ez meggátolja a gazdasági kilábalást. Ez ugyanis szerintük az amerikai gazdaságra is negatívan hathat vissza.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz IMF igazgatósága kiadta a magyar gazdaságról szóló éves jelentését, amelyben megállapítják, hogy a magyar kormány megfelelő választ adott a koronavírus-járvány által generált válságra és a jegybank is alapvetően jól vizsgázott. A magyar gazdaság többek között ennek is köszönhetően idén 6 százalék feletti ütemmel növekedhet. Az IMF ugyanakkor elemzésében a bizonytalanságra és a kockázatokra is figyelmeztet, illetve a kormány néhány lépésének felülvizsgálatát is javasolja.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTovábbra is találgatják az elemzők és az újságírók, miért változott hirtelen pénzügyi galambból héjává az Magyar Nemzeti Bank vezetősége. Ha emiatt szembe kerül a laza monetáris politikát továbbra is előnyben részesítő kormánnyal, az szembe fordíthatja egymással az MNB döntéshozóit.
Szerző(k): Komócsin SándorA cseh jegybanki tanács szerdán 0,25 százalékról 0,5 százalékra emelte az alapkamatot - közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kamatok a béka feneke alatt, az ingatlanárak és a tőzsdék az egekben. Ez azonban nagyon gyorsan és nagyon drasztikusan megváltozhat, ha nem csak átmenetinek bizonyul a most fellángolt infláció, és az amerikai Fed a vártnál hamarabb és drasztikusabban kezd el szigorítani. Márpedig ennek megvan az esélye.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna