monetáris_politika

03.
10.
13:45
Kutyaszorítóban döntött a kamatokról az európai jegybank

Kutyaszorítóban döntött a kamatokról az európai jegybank

Az Európai Központi Bank nem változtatott a feltételeken márciusi kamatdöntő ülésén, amit nehezebb körülmények között aligha tarthatott volna. Az ukrán háború kitörése előtt még arra számított a piac, hogy az EKB ha lassan is, de elkezd szigorítani, a körülmények viszont mindent borítanak.

Szerző(k): Rácz Gergő
03.
09.
08:33
Cseh jegybankelnök: nem az árrögzítés a helyes megközelítés

Cseh jegybankelnök: nem az árrögzítés a helyes megközelítés

A cseh kamatok közel lehetnek a csúcshoz, de tovább maradhatnak magasak a vártnál, és búcsút inthetünk az erős koronának - mondta Jiří Rusnok, a Cseh Nemzeti Bank (CNB) elnöke.

Szerző(k): Domokos László
03.
08.
15:57
Gyenge forint, elszálló árak: eurós céldátumot akar az ellenzék

Gyenge forint, elszálló árak: eurós céldátumot akar az ellenzék

Nem az ukrajnai háborúval kezdődött a forint gyengülése. Ennek oka az óriási költségvetési hiány és az elhibázott kamatpolitika, a hiteltelen fiskális és monetáris politika - mondta Vajda Zoltán (MSZP), az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje a pártszövetség keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki pártszövetség azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén célként tűzi ki az euró öt éven belüli bevezetését.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
07.
20:05
Forintgyengülés: már szivárog, mire készülhet az MNB és a kormány

Forintgyengülés: már szivárog, mire készülhet az MNB és a kormány

Akcióterv van kidolgozás alatt a gazdaság és az árfolyam stabilitásának megőrzése érdekében. Ezért a jegybank és a kormány illetékesei hétfőn is egyeztettek, miután Matolcsy György jegybankelnök és Orbán Viktor miniszterelnök pénteken megbeszélést folytattak - tudta meg a Portfolio.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
03.
04.
15:35
Nem mindegy, hogy mibe menekül a forintból

Nem mindegy, hogy mibe menekül a forintból

Nagyon megnőtt a magyarok körében a valutavásárlási hajlandóság az elmúlt napokban a szomszédban zajló háború hatására. Azonban korántsem mindegy, hogy mit vesztünk, a sokat gyengülő euró a szakértők szerint ugyanis további gyengülésre van ítélve.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
03.
01.
19:54
Megszólalt az MNB alelnöke: a vártnál is feljebb tornászhatja az árakat a háború

Megszólalt az MNB alelnöke: a vártnál is feljebb tornászhatja az árakat a háború

Beláthatatlan mennyire hajtja fel az árakat az, hogy az eleve emelkedő infláció mellé még kitört Európában egy háború is – mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Az MNB szerint természetes ilyen helyzetben, hogy jelentősen gyengülnek a magyar eszközök; a monetáris tanács kiszámíthatóan, ha kell, rugalmasabban vívja egyre hosszabbnak ígérkező harcát az árstabilitás érdekében.

Szerző(k): Rácz Gergő
02.
16.
07:08
Nem is az oroszoktól félnek a profik igazán

Nem is az oroszoktól félnek a profik igazán

Jóval pesszimistábbá váltak a profi befektetők egy hónap leforgása alatt A Bank of America friss felmérése szerint, azonban nem az orosz ukrán konfliktus miatt aggódnak, vannak olyan tényezők, amik sokkal inkább betehetnek a befektetőknek.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
02.
15.
13:01
Virág Barnabás: hosszú lesz a harc az infláció ellen, bajok vannak a lakossági betéti kamatokkal

Virág Barnabás: hosszú lesz a harc az infláció ellen, bajok vannak a lakossági betéti kamatokkal

Mindenkit meglepett az infláció alakulása, és ennek megfelelően egy hosszú időszakra kell berendezkedni, amikor magasak az árak. Ezt harcot a Magyar Nemzeti Bank további kamatemelésekkel, és minden rendelkezésére álló eszközével meg fogja vívni – mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Szerző(k): Rácz Gergő
02.
10.
16:11
Kiszámíthatóbb gazdaság- és monetáris politikát ígér az ellenzék

Kiszámíthatóbb gazdaság- és monetáris politikát ígér az ellenzék

„A csecsemőtől az aggastyánig csak a kamatokra 140 ezer forintot költ minden magyar évente. Olyan brutális összegről van szó, amely 2010 óta évente ezermilliárdos nagyságrenddel fojtogatja a költségvetést” - mondta a magyar államadósság terheiről Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Egységben Magyarországért csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az ellenzék a kkv-knak normatív támogatásokat ígér, valamint kiemelten dotálnák a fiatalok vállalkozásait.

Szerző(k): Domokos Erika