A német államkötvények is becsatlakoztak az Amerikából induló hozamemelkedési hullámba. Az 5 éves bund három év óta először pozitív hozammal forog.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA 10 éves amerikai állampapírok hozama szerdán tartósan 2,5 százalék felett ragadt. Erre reagálva két kötvénypiaci guru is meghirdette a hosszú évek óta tartó kötvénypiaci rally végét, szerintük új korszak következik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn egy és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyeken 100 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaSzerda este hozták nyilvánosságra a Fed kamatdöntő testületének decemberi üléséről készült jegyzőkönyvet. Ebből kiderül, hogy a jegybankárok korántsem annyira optimisták az adóreform kedvező hatásait illetően, s attól tartanak, hogy a pluszpénz nem beruházásokba, a gazdaság élénkítésébe fog folyni, hanem a cégek egyszerűen visszafizetik belőle adósságukat és saját részvényeikre költik azt.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Magyar Nemzeti Bank (MNB) január közepén kezdi el másodlagos piaci jelzáloglevél-vásárlásait, illetve ekkor kerül sor az első monetáris politikai célú kamatcsere (MIRS) tenderre is. Az új kibocsátást jelentő jelzáloglevél-aukciókon az MNB február közepétől vesz részt, majd szükség esetén ilyen értékpapírokat a másodpiacon is vásárol. Kibocsátónként és sorozatonként a vásárlások összesített felső korlátja a teljes forgalomban lévő állomány 70 százaléka - jelentette be csütörtökön a jegybank és honlapján közzétette a jelzáloglevél-vásárlási program és MIRS tenderek terméktájékoztatóit.
Szerző(k): Szász PéterHosszú cikkben emlékezik meg az MNB legújabb intézkedéseiről a Bloomberg hírügynökség. Kiemelik, hogy Matolcsynak sikerült az elmúlt években kritikusait a maga oldalára állítani, ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az MNB akkor lazít, amikor mindenki más már szigorítani kezd. Így a nagy kérdés az marad, tudja-e az MNB, mikor kell fékezni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásOldrich Dedek, a prágai jegybank kormányzó-helyettese a Lidove Noviny napilap mai számában lerombolta a kamatcsökkentési várakozásokat, miután kijelentette: a novemberi infláció teljesen a várakozásnak megfelelő volt és így jelenleg nincs ok megfontolni a monetáris politikán való változtatást.
Szerző(k): Bana PéterA Bank of Japan kormányzótanácsának most véget ért ülése után bejelentette, hogy az eddigi, valamivel több mint napi 6 ezer milliárd jenről 10-15 ezer milliárd jenre (78-117 milliárd dollár) növeli a bankrendszerbe pumpált likviditást. Ezen túlmenően 33 százalékkal, 800 milliárd jenre (6,2 milliárd dollár) emeli a havi államkötvény vásárlási limitjét.
Szerző(k): Bana Péter