A cseh CEZ bejelentése szerint visszavásárolná Mol részvényekre váltható kötvényeit, s eközben eladja Mol részvénycsomagját. Az akció elemzők szerint nem volt váratlan, ugyanakkor nyomás alá helyezheti a részvényárfolyamot. A részvények esnek a nyitást követően.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA két éve tartó emelkedés után megindult a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén. A technikai elemzés azonban azt mutatja, még semmi ok nincs a pánikra, a baj ennél sokkal alacsonyabb áraknál kezdődik.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken 32 950 ponton, az előző hetinél 93,90 ponttal, 0,29 százalékkal magasabban zárt, emelkedő forgalom mellett, kedden új történelmi csúcsot állított fel.
Szerző(k): MTIA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a héten 393,13 ponttal, 1,29 százalékkal csökkent, és pénteken 30 109,02 ponton zárt. A részvénypiac forgalma a héten 50,4 milliárd forintot ért el az előző heti 64,4 milliárd forint után.
Szerző(k): MTIA Magyar Telekom ma piaczárás, a Mol holnap hajnalban teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését. Nem ez lesz egyik cégnél sem a legjobb negyedév, s ha nem lesz meglepetés, akkor elsősorban az éves tervekkel kapcsolatos bejelentésekre figyelnek majd a befektetők.
Szerző(k): EconomxA HSBC jelentősen megemelte Mol részvényekre adott célárfolyamát.
Szerző(k): portfolio.hu, EconomxA Mol Nyrt. a részvényjuttatáson alapuló ösztönzőrendszer keretében 18 600 darab \"A\" sorozatú Mol törzsrészvényt juttatott az igazgatóság tagjainak a 2015-ös gazdasági év után - tette közzé a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): MTIA Csányi Sándor közvetett tulajdonosi részesedésével működő szingapúri székhelyű Sertorius Global Opportunities Fund Pte. Ltd. a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) OTP- és Mol-részvényeket vásárolt március 7-én a Concorde Értékpapír Zrt. közreműködésével.
Szerző(k): MTI-Eco