Az új üzleti tarifák nettó havidíját 2022 forintos árponton rögzítette az év végéig a Yettel, beleértve a legnagyobb csomagokét is. Ezen felül a kis- és középvállalkozások számára akár 95 ezer forintos előfizetésenkénti készülékkedvezményt, a tarifákba alapértelmezetten elérhető EU-s nemzetközi hívásindítás lehetőséget vagy a Prime tarifák esetén kiemelt ügyfélszolgálati elérést adnak.
Szerző(k): Szász PéterEz Európai Parlament kedden megszavazta, hogy 2024 végére szinte minden elektronikai eszközt egységes töltővel kell ellátni. Az EU-ban évente mintegy 11 ezer tonna e-hulladék keletkezik az elhasználódott vagy lecserélt töltőkből, amelyek mennyisége így csökkeni fog, ráadásul a fogyasztók is spórolhatnak vele.
Szerző(k): Nagy MartinAz Apple az iPhone 14-es sorozatban mutatta be az úgynevezett baleset-érzékelő funkcióját, amelynek lényege, hogy ha a telefon érzékelői hirtelen lassulást jeleznek - ami nagy valószínűséggel ütközés -, akkor automatikusan értesíti a hatóságokat. Nemrég Nebraskában vizsgázott jelesre a rendszer, esélyt kapott a túlélésre egy súlyos baleset egyik elszenvedője. A történet vége ugyanakkor tragikus.
Szerző(k): Szász PéterA kettős érzéseket ébresztő iPhone 14 után nagy testvére a Pro is szerkesztőségünkben járt. A két készülék között az olló hatalmasra nőtt, de még elődjéhez a 13 Pro-hoz képest is valóban hasznos és szerethető újdonságokkal érkezett a zászlóshajó. Csak hát ne forintban kellene kifizetni...
Szerző(k): Szász PéterA szakadékba zuhanó forint jelentősen megdobta az importált termékek árát, legutóbb ez az iPhone 14-es sorozat megjelenése kapcsán került előtérbe, a 450 és 930 ezer forint közötti összeg az egyik legmagasabb a világon. A Pulzus Kutató felmérése szerint a magyarok ennek az árnak a töredékét költenék csak mobiltelefonra.
Szerző(k): Szász PéterTovább nyílt az olló a csúcs iPhone és kistestvére között: minden figyelemreméltó újdonság, a nagyobb felbontású kamerától kezdve az új interfészen, a mindig bekapcsolt képernyőn át egészen az új chipig, a Pro kiváltsága, míg a 14 visszafogottabb fejlesztést kapott. Ez persze nem jelenti azt, hogy az utóbbi ne lenne minden igényt kielégítő, bivalyerős telefon, de egy iPhone-nál ez soha nem is volt kérdés. Az viszont érdekes kérdés, hogy az olcsóbb 13-mal szemben hogyan állja meg a helyét, főleg a magyar piacon, ahol nagyon elszálltak az árak.
Szerző(k): Szász PéterNégymiliárdos kárt okoztak az áfacsalásra szakosodott mobiltelefon-kereskedők, de a bűnszervezetet most felszámolták - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA lakosságnál az előfizetések és a hívások számában, illetve a percforgalom alakulásában is a havidíjas mobilelőfizetések kerültek túlsúlyba 2014-2021 között. egy számlás előfizetésre jutó havi átlagos percforgalom és a hívások átlagos hossza is több mint 40 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, közel azonos hívásszám mellett. Ezzel szemben a feltöltőkártyás felhasználók 2021-ben 21 százalékkal kevesebb hívást kezdeményeztek havonta, mint 8 évvel ezelőtt - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Szerző(k): Szász Péter