A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezésére a kormány 2014-ben több olyan intézkedést is hozott, amelyek együttesen 120-150 milliárd forinttal javítják a vállalkozói szféra helyzetét, ami kedvezően befolyásolja a 2015-ös kilátásokat - mondta Parragh László, az MKIK elnöke az MTI-nek a kamara idei tevékenységét értékelve.
Szerző(k): MTIBár komoly gondokat okoznak az Oroszországgal szembeni szankciók, máig megvannak a lehetőségek, ahol a cégek megtalálhatják a maguk lehetőségét – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara orosz exportpiaccal foglalkozó konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA vállalkozások további javulásra számítanak a következő fél évben, amit mutat az is, hogy a kamara konjunktúra indexe az áprilisi plusz 30 pontról októberre plusz 34 pontra emelkedett - hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a felmérés eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTIVállalkozói szempontból nem olvashatók ki szigorítások a kedden bejelentett jövő évi adótörvény-tervezetből, így a cégek kiszámítható és stabil adózási környezettel számolhatnak - vélekedtek az MTI-nek az OKISZ és az MKIK vezetői, míg a VOSZ főtitkára a munkáltatói terhek csökkentését hiányolta a javaslatok közül.
Szerző(k): MTIA formálódó Duális Képzési Tanács még az idén szeretné kidolgozni és a kormány elé terjeszteni a duális, vagyis gyakorlatorientált képzés felsőoktatásra történő kiterjesztésének koncepcióját - mondta Parragh László, a tanácsban részt vevő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek pénteken.
Szerző(k): MTIUgyan az utóbbi időszakban történtek pozitív lépések, de a magyar versenyképesség még mindig elmarad a régiós vetélytársaktól – vélik a vállalkozói szövetségek. Van, aki szerint nem is a csehekkel és a szlovákokkal, hanem a románokkal és a bolgárokkal vagyunk inkább harcban. A jövő egyértelműen az innovációé, ám a sikerhez sok még a tennivaló.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) konkrét javaslatot dolgoz ki a kormány számára az Oroszországba irányuló magyar export megtartásának lehetőségeire a közeljövőben - mondta Parragh László, az MKIK elnöke a kamara magyar-orosz tagozatának keddi ülésén.
Szerző(k): MTI-EcoHatározottan ki kell állni az orosz embargó miatt kárt szenvedő magyar cégek kártalanítása mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint. Parragh László az MTI megkeresésére csütörtökön elmondta: a tilalom minden félnek kárt okoz, és elképzelhető, hogy bővül az embargó sújtotta termékek köre is.
Szerző(k): MTI