A kormany.hu adatszolgáltatásával szemben a tárcánál nem nőttek a vezetői bérek - írta a KIM szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Szerző(k): MTICsaknem 3 ezer alkalmazottat menesztenek a román központi államapparátusból - jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.
Szerző(k): MTI-EcoA Diákhitel Központ Zrt. 2011 és 2012 után 2013-ban is az I.M.G. Inter Media Group Kft.-t választotta hirdetései médiavásárlójának. A cégnek nem volt versenytársa. Az I.M.G. állandó partnere a minisztériumoknak és állami társaságoknak, tavaly 7 milliárdot költhettek nála.
Szerző(k): NAPIHárom év alatt bruttó 4,7 milliárd forintot fizethet ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Századvég konzorciumának közvélemény-kutatásra, tanulmánykészítésre és tanácsadásra. A cégek dolgoznak a Fidesz-frakciónak, az MFB-nek és az NMHH-nak is.
Szerző(k): Domokos ErikaAz alaptörvény szerint is csak átlátható hátterű cégek juthatnak állami forrásokhoz, a Közgép cégadatait átnézve pedig sok minden eszünkbe juthat, csak az átláthatóság nem - reagált közleményében Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára mondataira az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (Idea).
Szerző(k): NAPIBalatoni Mónika lesz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős új államtitkára.
Szerző(k): MTINem hatékony megoldás a gazdasági növekedéshez kötni a tárcáknál a jutalmakat – derül ki Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest ügyvezetője elemzéséből. Ez csak arra jó, hogy a változatlan létszámú, de egyre kisebb bérű közigazgatásban erősödjön a kontraszelekció.
Szerző(k): NAPIKisebb fennakadások voltak ugyan, de jól vette az első napok akadályait a január 1-jén létrejött járási rendszer Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint.
Szerző(k): NAPI