Idén több minisztériumban is megajándékozták a dolgozókat és a vezetőket. A legtöbbet Pintér Sándor belügyminiszter ajándékozta az alkalmazottaknak - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó DánielA legfrissebb jelentés szerint hazánkban jelenleg alacsony az influenza aktivitása, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni a kellemetlen tünetekkel járó betegség ellen - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint 2017. december 4-17. között 8 750 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Téli Átállás Akcióban több mint 4 ezer személyszállító járművet vizsgált meg a rendőrség, de a szakembereknek mindössze hét esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük. A tapasztalatok szerint az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy fele már téli gumival felszerelve közlekedik. Az NFM szerint azonban van még tennivalójuk a járművezetőknek az alapos téli felkészülés érdekében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint látványos eredményeket hoztak az e-kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzései. Ám közben a lényeg nem javult, a webáruházak 88 százaléka továbbra is hibázik - értékel a Blokkk.com
Szerző(k): K. Kiss GergelyA fogyasztóvédelmi jogsértést ismételten elkövető webáruházak aránya 54 százalékról 14 százalékra esett vissza 2017-ben. A jelentős javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, 2016 decemberében az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosításnak köszönhető - értékel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány jóváhagyta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 milliárd 684 millió forinttal túllépje az idei költségvetésben a hit- és erkölcstan oktatásra valamint ennek a tankönyvtámogatására beállított összeget.
Szerző(k): Németh GézaJutalmazta dolgozóit nyáron az igazságügyi tárca, a pénzből a felsővezetőknek is jutott. Az ajándékutalvány egyébként nem annyira népszerű a miniszterek és államtitkárok körében, több minisztériumnál csak cafeteria jár.
Szerző(k): Szász PéterWess Mitchellt nevezték ki az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárává, aki a Magyarországgal való kapcsolatokért is felel – tudta meg az Index.
Szerző(k): Kovács Bertold