A 2014-2020-as uniós ciklus során eddig 521 felhívást jelentetett meg a kormány 9311 milliárd forint összértékben, ezekre pedig több mint 133 ezer pályázat érkezett be, összesen 10 622 milliárd forintnyi támogatói kérelemmel - írta szerdai lapszámában a Világgazdaság a Miniszterelnökség adataira hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaDöbbenetes szabálytalanságok, sorozatos gondatlanság és pénzügyi visszaélések, káosz jellemezték az elmúlt években a budai Vár és a Várkert Bazár üzemeltetését. A Miniszterelnökség által felkért vezetők, főként a korábbi zalaegerszegi polgármester, Gyutai Csaba a sajátjaként kezelte az ingatlanvagyont a titkos átvilágító tanulmány szerint - írja az Index.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Miniszterelnökség 2016. december 23-án két ingatlant vásárolt az állam javára, a Budakeszi úti Ybl-villát és egy hódmezővásárhelyi épületet.
Szerző(k): Domokos ErikaLázár János kancelláriaminiszter azt mondta hétfőn a vidék helyzetéről tartott parlamenti vitában, hogy a minisztériumok a vidékre költözés helyett a budai Várat választották - írja a Népszava.
Szerző(k): Szepesi AnitaTovább drágul a kormányfő budai Várba költözése.
Szerző(k): Papp ZsoltA Miniszterelnökség elővásárlási jogát kihasználva 3,5 milliárd forintért megvásárolja a budapesti IX. kerületi Kinizsi és a Lónyay utca sarkán álló műemlék épületet. Azt viszont még nem tudni, mire használja majd az állam az ingatlant - derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.
Szerző(k): Szabó DánielA Welt 2000 ügyében 8 szabálytalan szerződést talált az Európai Bizottság. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ezeket még a szocialista kormányzás alatt kötötték a céggel. Lázár szerint a felelősök egy Gyurcsány Ferenchez közeli cégnél dolgoznak jelenleg.
Szerző(k): Szabó DánielA Pest megyei közgyűlés előterjesztései között szúrta ki az Index.hu, hogy azok között szerepel egy névmódosítás. Közben az önkormányzat sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, hogy nem döntöttek a módosításról.
Szerző(k): Szász Péter