A költségvetési törvény módosítása után márciustól nyílik lehetőség a minimálbér-támogatások kérelmezésére, az összeget júniusban kaphatják meg az érintett ágazatok munkaadói - írja a Világgazdaság a birtokába jutott nemzetgazdasági minisztériumi tervezetre hivatkozva.
Szerző(k): MTIA magyar gazdaság teljesítménye nem támasztja alá a minimálbér 5,4 százalékos, illetve a szakképzettek garantált bérminimumának 5,6 százalékos emelését 2013-ban, de a szociális indokok miatt a munkaadók mégis vállalták ezt a kompromisszumot - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek adott év végi interjúban.
Szerző(k): MTIBéremeléssel és rezsicsökkentéssel indul 2013 - mondta a miniszterelnök.
Szerző(k): MTIA munkaadói és a munkavállalói képviseletek is elégedettek a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról (szakmunkás minimálbér) szóló megállapodással, amelyet a szociális partnerek a kormánnyal kötöttek.
Szerző(k): MTIA kormány, a szakszervezetek és a munkaadók között született megállapodás alapján a kabinet tizenegy nehéz helyzetben lévő ágazatban fél évig átvállalja a minimálbérek emelésének költségeit - mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke.
Szerző(k): MTI-EcoA munkaadók nem szeretnének sem a bérkompenzációhoz hasonlóan bonyolult adminisztrációval járó procedúrát, sem pedig pályázati konstrukció keretében hozzájutni a támogatás összegéhez.
Szerző(k): Kiss MelindaA minimálbér az idei 93 ezer forintról 98 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban - állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek, Pataky Péternek, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnökének közlése szerint.
Szerző(k): MTI-EcoÉrdekes helyzetet jelent, hogy a parlament előbb fogadja el a parlament a 2013-as költségvetést, mint hogy megállapodás vagy döntés születne a jövő évre érvényes minimálbérről és garantált bérminimumról.
Szerző(k): Kiss Melinda