Amit az európai vezetők most tesznek, arra nincs felhatalmazásuk - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a migrációval kapcsolatban az M1-nek szerdán, Madridban nyilatkozva. A miniszterelnök azt is kifejtette: Szerbia jelentősége ma sokkal nagyobb, mint akár néhány hónappal ezelőtt volt. A miniszterelnök szerint a szerbek nélkül a migránsválság nem oldható meg.
Szerző(k): MTI, EconomxNémetországban újabb tiltakozó levelet intéztek Angela Merkel kancellárnak a menekültválság miatt, ezúttal Észak-Rajna-Vesztfália tartomány 215 településének vezetője követelte nyílt levélben a menedékkérők áradatának feltartóztatását.
Szerző(k): MTIKözös európai választ sürget a menekültválságra, és az oltalomra szorulók megsegítése mellett az EU külső határainak a védelmére is felszólít az Európai Néppárt (EPP) elnöksége azokban a dokumentumokban, amelyeket a szerdán és csütörtökön Madridban tanácskozó EPP-kongresszus elé terjesztettek.
Szerző(k): MTIBár egyre nő a külföldön munkát vállaló lengyelek száma, egyre kevesebb pénzt utalnak haza.
Szerző(k): Barabás T. JánosVeszélybe került a közrend Németországban a menekülthullám miatt, ezért \"meg kell húzni a vészféket\" és kerítést kell építeni a határra - mondta a német rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke a Welt am Sonntag című hetilapnak.
Szerző(k): InforádióA kormány célkeresztjébe került Soros György milliárdos befektető hazájában, Magyarországon - idézi a külföldi sajtó Lázár János és Orbán Viktor megjegyzéseit. Az üzletembert a bevándorlási válságban elfoglalt megengedő álláspontja miatt érték kemény, sőt durva támadások.
Szerző(k): EconomxAz Európai Bizottság csütörtökön megállapodott Törökországgal a menekültek támogatását és a migráció kezelését célzó közös cselekvési tervről, amelynek értelmében közös erőfeszítéseket tesznek a kialakult válság kezelésére - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Szerző(k): EconomxAz európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hárommilliárd eurós nagyságrendű támogatást fontolgatnak Törökország számára, ezzel segítve Ankarát abban a törekvésében, hogy megelőzze a szíriai menekültek Európába vándorlását - erősítette meg Angela Merkel német kancellár a péntekre virradóra befejeződött csúcstalálkozót követően.
Szerző(k): MTI