Az ágazat szereplőinek már az idei ünnepi időszakban érdemes megfontolniuk, hogy a mesterséges intelligencia segítségével elégítsék ki vásárlóik igényeit, javítsák a vásárlási élményt és hatékonyabb működést érjenek el – mutat rá a Deloitte Generative AI for Retail – generatív mesterséges intelligencia a kiskereskedelemben című tanulmánya.
Szerző(k): EconomxAz Airbus befejezte az Auto'Mate elnevezésű, levegőben történő üzemanyag-utántöltés tesztelésének második körét. Az új technológia várhatóan kulcsfontosságú szerepet fog játszani a védelmi és a polgári repülési szektorban.
Szerző(k): EconomxNem rossz ötlet a három napos munkahét, ahol gépek készíthetik az összes élelmiszert és az egyéb dolgokat – fejtette ki Bill Gates.
Szerző(k): EconomxA mesterséges intelligenciáról és a ChatGPT-ről értekeztek szakemberek a jegybank által szervezett kétnapos Budapest Eurasia Forum egyik panelbeszélgetésén. Szerintük az AI egy tízéves gyereknek éppúgy hasznos tud lenni, mint akár egy cégvezetőnek; de sokan ugyanúgy tartanak tőle, mint korábban az ATM-ektől.
Szerző(k): Károly Gábor, Fellegi Tamás„Ez a legnagyobb forradalom, ami valaha is elérte az iparágunkat, vagy az egész világot” – mondta Jon Puleston, az ESOMAR vezetője a Piackutatók Magyarországi Szövetségének eseményén, amelynek fókuszában a mesterséges intelligencia és a kutatás kapcsolata állt. A technológiának köszönhetően mindenki jobb lehet abban, amit csinál, akad azonban kihívás is bőven.
Szerző(k): Horváth BalázsA cég a Wall Street céljait meghaladó összbevételt prognosztizált, de figyelmeztetett, hogy az amerikai exportkorlátozások a 4. negyedévi kínai eladások meredek visszaeséséhez vezethetnek.
Szerző(k): Horváth TiborA DualDur teszt kulcsát a sejttechnológiai folyadék és előkészítési módszer után ezúttal azok automatikus sötétlátóteres mikroszkópia vizsgálata során használt egyedi fejlesztésű eszköz is szabadalmat kapott.
Szerző(k): Zádori BenceA hallucináció a mesterséges intelligenciával kapcsolatban széles körben használt kifejezés, amely olyan esetekre utal, amikor a MI hihető pontatlanságokat vagy hamis információkat alkot.
Szerző(k): Horváth Tibor