A Népszava információi szerint fiát már elküldte az USA-ba, hogy „előkészítse a terepet”.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanHorvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor hitelezői szerdán megszavazták a válságmenedzsment által előkészített megállapodást, amely szerint a két állami orosz bank, a Szberbank és a VTB Bank több mint 46 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalatban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielAz egyre nyomasztóbb magyar politikai és jogi környezet miatt a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) áthelyezik nemzetközi tevékenységüket és a munkatársakat átköltöztetik a német fővárosba, Berlinbe - adta hírül az OSF.
Szerző(k): Domokos LászlóA népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája és szerettei elhagyására kényszerül - mondta el a katolikus egyház vezetője az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielNémetországban rengeteg pilóta bojkottálja a menekültek kitoloncolását - írja a 444.hu a Deutsche Welle cikke nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAz embercsempészek elleni harc a fontos, nem kellenek falak és kerítések a migrációban. Csak Olaszországnak van tisztességes, emberséges válasza a menekültkérdésre - mondta el Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök a Cuamm-Medici con l'Africa (Orvosok Afrikával) állami segélyszervezet éves találkozóján Milánóban.
Szerző(k): Szabó DánielA Harvey trópusi vihar szerdára megerősödött és ismét lecsapott Texasra, de ezúttal a szomszédos Louisiana államot is teljes erővel sújtotta - tudósít az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGumibottal ütik és ráuszítják a kutyáikat a magyar határőrök a szerb határon a menekültekre. A brutalitás az utóbbi időben szintet lépett, hirtelen jóval több lett az olyan súlyos sérült, akik azt mondják, sebeiket a magyar határőröktől kapták - írja az Index a svéd Aftonbladet belgrádi riportja alapján.
Szerző(k): Szepesi Anita