A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a márciusi inflációs jelentés alapján dönt arról, hogy változatlanul hagyja-e az alapkamat szintjét vagy módosít rajta - mondta Matolcsy György jegybankelnök, a monetáris tanács elnöke hétfőn a Lámfalussy konferencia szünetében az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoEgyes tisztségviselőknek, köztük az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek is nyilatkoznia kellett a tavaly év végi vagyoni helyzetéről, legkésőbb szombatig. A beszámolók az Országgyűlés honlapján olvashatók.
Szerző(k): MTIVan magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Székesfehérváron, a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
Szerző(k): MTIVan magyar modell és sikeresen működik, ezt ma már szinte mindenki elismeri - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken Székesfehérváron, a IV. Kárpát-medencei Gazdasági Fórumon.
Szerző(k): MTI-EcoAz utóbbi négy és fél évben a költségvetés stabilizálását Magyarországon sikerült úgy végrehajtani, hogy közben az összes adóterhelés az Eurostat adatai szerint a GDP 1, a magán-nyugdijpénztári tagdijakat is figyelembe véve 2 százalékával csökkent, ami egyfajta csendes adóforradalomnak tekinthető - állapította meg Matolcsy György jegybankelnök a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdasági folyóiratában.
Szerző(k): EconomxMagyarország kiszámítható, stabil pályán van a 2010 utáni sikeres gazdaságpolitikai fordulat, az azt követő stabilizáció és monetáris politikai fordulat eredményeként, így az idén reálisan lehet számolni az ország felminősítésével. Ugyanakkor a gazdaság jó fundamentumok mellett továbbra is sérülékeny pozícióban van, bár ez az elmúlt években érdemben mérséklődött - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjúban.
Szerző(k): MTI-EcoNemrég még úgy volt, hogy az államot nem terheli az 55 millió euróért frissen állami tulajdonba vett MKB átalakítása és a bank tőkehelyzete stabil. Ehhez képest csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök azt jelentette be, hogy a kormány felkérésére a jegybank nyújt védőhálót a bank számára.
Szerző(k): EconomxA csütörtök reggeli sajtótájékoztatójukon a magyar deviza sorsáról is beszélt a miniszterelnök és a jegybankelnök.
Szerző(k): Economx