Még nem vagyunk túl az első hullámon. Fontos azt látni, hogy bár nyolc hónapja jelent meg a vírus, azóta sem tudni, hogyan került át emberre. Nem tudjuk, miért vannak a lokális fellángolások - mondta az ATV Start című műsorában Jankovics István virológus.
Szerző(k): Szepesi AnitaLengyelországban pereskedés lett abból, hogy a rendőrök megbüntettek egy biciklizőt, mert nem volt rajta maszk. Emellett szerintük a lakhelyelhagyási tilalmat is megsértette.
Szerző(k): Barabás JúliaA NAV Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai több mint négyszázezer védőmaszkot és nyolcvanezer egyéb védőeszközt találtak két kamionban az M1-es autópályán. A termékek az előírt követelményeknek nem feleltek meg, ezért a két, összesen százharmincmillió forint értékű szállítmányt a NAV feljelentéssel átadta a rendőrségnek.
Szerző(k): Domokos LászlóEllenzi a szövetségi kormány Németországban azt a több tartományi kormány által mérlegelt intézkedést, hogy a kiskereskedelmi ágazat helyzetének javítására vonják vissza a vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabályt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKényszerkezelést vezethetnek be a vesztegzár intézkedéseket megszegő aktív olaszországi koronavírus-fertőzöttekkel szemben - jelentette be Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap, miután kiderült, hogy az előbbiek mozgása miatt a járványgörbe ismét megemelkedett. Ezzel egyidőben Németországban a fertőzések alacsony száma miatt a maszkviselési szabályok lazítását tervezik több német tartományban.
Szerző(k): Domokos ErikaLengyelországban drákói szigorúsággal büntethetik azokat, akik elmulasztják az orrot és a szájat eltakaró maszk viselését ott, ahol ezt köztelező hordani. Közteresek, rendőrök és tisztiorvosok üldözik a vétkezőket.
Szerző(k): Barabás JúliaEgyes amerikai tagállamokban ismét emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette több amerikai médium is hétfőn az MTI szerint, a járványügyi és betegségmegelőzési központokra (CDC) hivatkozva.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSokan már nem hordják a maszkot Magyarországon, ott sem, ahol kötelező lenne. Jakab Ferenc, a Virológiai Kutatócsoport vezetője szerint ez nagy hiba, mert a vírus még jelen van, és a környező országokban emelkedni kezdtek az esetszámok - derült ki az RTL Híradó riportjából.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna