Több mint 50 ezer rendőrt mozgósítanak a most is járőröző katonák mellett Franciaországban az elnökválasztás biztosítására: a hatóságok mind a 67 ezer választóhelyiséget és a jelölteket külön is biztosítják - jelentette be Matthias Fekl francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.
Szerző(k): Papp ZsoltA francia hatóságok Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje mentelmi jogának felfüggesztését kérték az Európai Parlamenttől a párt állítólagos fiktív EP-asszisztensi állásai miatt indított vizsgálat keretében - erősítették meg pénteken rendőrségi források a France Inter francia közszolgálati rádió értesülését.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVlagyimir Putyin orosz államfő váratlanul fogadta a Moszkvában tartózkodó Marine Le Pent, a radikális jobboldali Nemzeti Front államfőjelöltjét a franciaországi választásokon. Le Pen nagy híve Putyinnak, ám csak most találkoztak először.
Szerző(k): Komócsin SándorTizenegy jelöltnek sikerült összegyűjtenie a francia elnökválasztáson induláshoz szükséges legalább ötszáz képviselői vagy polgármesteri aláírást - jelentette be szombaton Laurent Fabius, az francia alkotmánytanács elnöke, aki kihirdette az elnökjelöltek hivatalos listáját.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz új frankot szabadon lebegő árfolyamon fogják bevezetni - ez a legújabb ígérete Marine Le Pennek, a francia radikális jobboldal elnökjelöltjének. A közgazdászok már nem veszik komolyan, amit mond, ám a választók, akik nem értik az egészet, jó ötletnek tarthatják a lebegő frankot.
Szerző(k): Komócsin SándorA francia elnök szerint Nagy-Britannia nem tarthatja meg az EU-tagsággal járó előnyöket, miután kilépett az Európai Unióból.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMegerősítette Franciaország államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, de közölte, hogy felülvizsgálná a francia adósbesorolást, ha a közelgő elnökválasztásokon Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front vezetője győzne - adta hírül az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPéntek este benyújtotta lemondását Francois Fillon (képünkön) kampányigazgatója, Patrick Stefanini, akinek helyét hétfőtől Vincent Chriqui veszi át - idézi a BBC értesülését a 444.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely