Enyhén gyorsult a kínai szolgáltató szektor növekedése decemberben.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) bejelentette, hogy pénz hiányában ideiglenesen felfüggeszti munkáját, így nem ismerteti a befektetők körében a legfontosabbnak tartott makrogazdasági adatokat sem.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány legfrissebb számításai szerint az előzetes várakozásokat meghaladó, 4,6 százalékos növekedés valósulhat meg az idén Magyarországon, a hiány a kitűzött cél alatt, 1,9-2,1 százalék között teljesülhet, az adósság a vártnál jobban, a GDP 71 százalékára csökkenhet - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Amerikai Egyesült Államok GDP-je 3,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaOktóberben a kivitel volumene 6,4, a behozatalé 7,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az aktívum 304 millió euró volt, 221 millió euróval kevesebb a 2017. októberinél. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 3,9, a behozatalé 5,5 százalékkal emelkedett. 2018. január–októberben a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 5,2 milliárd euró volt - közölte a KSH.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanCsökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben havi összevetésben októberben a szeptemberi növekedést követően - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLassult a termelői árak növekedése Németországban novemberben havi összevetésben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Egyesült Államokban nőtt az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága novemberben - írta az MTI. A kiskereskedelmi forgalom is a várnál jobban bővült az előző hónapban az USA-ban.
Szerző(k): Domokos Erika