Kedden felteszi majd a YouTube-ra az állítólagos bizonyítékait.
Szerző(k): EconomxVarga Judit volt férje eddig egyetlen történetre fókuszált, a „NER-ből kilépett, rengeteg titkot tudó fiú” sztorijára. Most kellene jönnie a sziszifuszi aprómunkának, a párt felépítésének - mondta Závecz Tibor egy lapinterjúban. Szerinte Magyar Péter is tisztában van azzal, hogy egyedül ehhez kevés, szövetkeznie kell másokkal.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA korábbi igazságügyi miniszter közvetlen munkatársaiként dolgozó sajtósok szerint az egész stáb félt Magyartól, aki többször is éles szóváltásba került a minisztérium dolgozóival.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz egyik hazai gazdasági hetilap címlapon hozza a Diákhitel Központ volt vezetőjét, akit szerdán hallgattak ki a Fővárosi Főügyészségen a Völner-Schadl ügyben. Korábban úgy nyilatkozott, információi Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől és volt feleségétől, Varga Judittól származnak, s ezeket dokumentummal tudja bizonyítani, amely a kormány lemondásához vezethet. Magyar bizonyítékait még az ellenzék is karcsúnak tartja.
Szerző(k): Németh TamásAz LMP társelnöke szerint a társadalom egy részének elege van a Fidesz soraiban felbukkant fiatal mandzsettagombos emberekből, akik sosem voltak ellenzékben, csak a kormányzásba ültek be.
Szerző(k): S. A. S.Majd azt mondják, hogy ez csak egy baráti beszélgetés volt miniszterek között - mondja a független képviselő.
Szerző(k): T. E.Még nincs vége, újra berendelték Varga Judit volt férjét.
Szerző(k): EconomxMegszületett a döntés, hogy ki lesz a volt igazságügyi miniszter, egyben ex-kormánypárti EP-listavezető, Varga Judit utódja az országgyűlésben, azon belül is annak uniós ügyekért felelős bizottságában.
Szerző(k): Hercsel Adél