Lesz újabb mobiltelefon szolgáltató, az ehhez szükséges frekvenciáért 10 milliárd forintot fizetnek az állami cégek, míg a többi piaci szereplő együttesen 34 milliárdot.
Szerző(k): Diószegi JózsefA 2012-ben kibocsátott állampapírok többségét a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezérigazgatójának határozata nélkül vezeti be a tőzsdére a BÉT és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a korábban kötött együttműködési megállapodása alapján - olvasható a BÉT vezérigazgatójának határozata a tőzsde honlapján.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton − tudta meg a Napi Gazdaság.
Szerző(k): Diószegi JózsefA Magyar Posta késésben van a 2013. január elsejei piacnyitásra történő felkészülésében, alapvetően az állami vagyongazdálkodási és postapiaci koncepciók hiánya miatt, ezért postapiaci stratégia elkészítését javasolta egyebek mellett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Posta Zrt. gazdálkodásának ellenőrzéséről szóló jelentésében, amelyet pénteken ismertettek sajtótájékoztatón Budapesten.
Szerző(k): MTIA Széchenyi pihenőkártya térnyeréséről, az étkezési juttatások visszaszorulásáról és összességében a cafeteria-rendszer bővüléséről szólhat a 2012-es év. Az utalványok sorsa bizonytalan, a munkaadók azonban a kényszerű béremelések miatt szinte bizonyosan keretet bővítenek.
Szerző(k): F. Szabó EmeseA Magyar Posta új üzletstratégiájának elfogadásával lejárt a társaság vezérigazgatójának megbízatása is, Schmidt Pál utódját július közepén nevezik meg - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hétfőn.
Szerző(k): MTI-Eco