A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) - jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): MTIA Magyar Posta Zrt. megvizsgálta a román posta privatizációjával kapcsolatos lehetőségeket és feltételeket, ezek ismeretében úgy döntött, hogy abban nem vesz részt - közölte a társaság.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Posta vizsgálja a román posta privatizációjával kapcsolatos lehetőségeket, feltételeket, és ezek ismeretében dönthet arról, hogy befektet-e a román piacon - közölte a Magyar Posta Zrt. szerdán az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. társasági portfoliókért felelős főigazgatója lesz - közölte az MNV igazgatóságának döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Szerző(k): NAPISzűk másfél év után távozott a Magyar Posta Zrt. éléről Geszti László vezérigazgató.
Szerző(k): Diószegi JózsefA fehér csekk árát, mert az merőben új szolgáltatás, így a készpénz-átutalási szabályok nem érvényesíthetők benne, le kellene nyelniük a közszolgáltatóknak, csakúgy, mint a csoportos beszedés díját.
Szerző(k): Nagy László NándorEgyüttműködési megállapodást kötött egymással a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Posta Zrt. Az egy évre szóló szerződéssel a cég szabadon felhasználható ötvenmillió forinttal támogatja a magyar futballt.
Szerző(k): NAPINemcsak jelentősen megemeli a sárga csekkek díját a Magyar Posta jövőre, hanem egy új termék, a fehér csekk formájában konkurenciát is állít a bevétele 15-16 százalékát generáló készpénzátutalási megbízásnak - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.
Szerző(k): MTI-Eco