Hamarosan elkezdődnek az egyeztetések az állami vállalatok munkavállalóinak bérrendezéséről, amely több területen ismét két számjegyű lehet – értesült a Magyar Idők. A korábban, 2017-ben kötött többéves megállapodás szerint az idei emelés átlagosan öt százalék, ám a közlekedési ágazatokban már látszik, hogy a munkaerő megtartása érdekében ismét tíz százalék feletti emelés szükséges.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsomagküldő versenytárs felvásárlását is tervezi a Magyar Posta. Az állami vállalat a Kínából érkező áruk egyik legnagyobb kezelőjévé válna a régióban - mondta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Időknek.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Posta Zrt. idén is folytatja az elavult járművei lecserélését, a társaság eddig több mint 500 kézbesítéshez használható járművet vásárolt, több milliárd forint értékben, többek között motorokat, kis- és nagyteherautókat, a beszerzések részeként 23 darab háromkerekű elektromos motorral (tricikli) is bővült a cég flottája - közölte a cég.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj funkcióval bővült a Budapest Bank (BB) tavaly indított Budapest Mobil Internetbank alkalmazása: a Magyar Posta iCsekk applikációjának főbb funkcióit a bankok közül elsőként integrálta mobilbanki alkalmazásába - adta hírül a pénzintézet.
Szerző(k): Domokos LászlóHétfőn (december 3-án) megérkeznek az átutalással folyósított decemberi nyugdíjak a bankszámlákra, és a posta szintén megkezdi a kézbesítést - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyar Posta Zrt. stílusosan a postaládákba bedobott szórólapokkal igyekszik enyhíteni a munkaerőhiányon. A cég szerint az akció sikeres.
Szerző(k): Szász PéterA feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd forintot fordít a teljes program megvalósításra - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterRaktárainak bővítésével és egy új, nagy teljesítményű csomagfeldolgozóval készül az év végi forgalomra a Magyar Posta - írja az MTI.
Szerző(k): Szász Péter