A Bankszövetség szerint az ingatlan árveréseknél az adminisztratívan megemelt kikiáltási ár időben akár jelentősen elhúzhatja az eljárást; a szövetségnél úgy vélik, hogy az átláthatósággal és a nyilvánossággal biztosítható az árveréseken a legmagasabb ár elérése.
Szerző(k): Szász PéterAz idei 9-10 százalék után jövőre 6-7 százalékos tőkearányos megtérülésre számít a magyar bankszektorban Patai Mihály. A Magyar Bankszövetség elnöke a Reutersnek adott interjút, amelyet a Portfolio.hu idéz.
Szerző(k): portfolio.huA magyar állam a Nemzeti Eszközkezelő (NET) program keretében eddig 102 milliárd forintot fordított a bajba jutott jelzálog-hitel adósok ingatlanainak megvásárlására, további 5 milliárd forintot pedig a portfolió üzemeltetésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI megkeresésére, kedden.
Szerző(k): MTI-EcoA bankszövetség szerint a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-nek további 15 ezer rászoruló családnak kellene megvásárolnia az ingatlanát a jövő év végéig, ehhez azonban az államnak is biztosítania kell a szükséges forrást.
Szerző(k): MTIA kormány nem kommentálja a jegybank ügyeit, de a Bankszövetségnek és annak elnökének „jobban kellene ügyelni a látszatra is” – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón egy kérdésre, amely Matolcsy György jegybankelnök lakáshasználatát firtatta.
Szerző(k): EconomxMagyarország egyik legdrágább, felsőkategóriás luxuslakását használja Matolcsy György jegybankelnök. Nem is akárkiét, a régi barátét, akit Matolcsy hivatala is felügyel.
Szerző(k): EconomxA Magyar Bankszövetség előremutatónak tartja az alapszámla rendeletet, amelynek európai mozgatóelve a pénzügyi infrastruktúrához való hozzáférés általános biztosítása valamennyi állampolgár számára - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI megkeresésére.
Szerző(k): MTIA bankszektorban az egyre hangsúlyosabb digitalizáció és a szigorodó tőkekövetelmények miatt további konszolidáció várható, a lakossági piacon 4-6 nagybank elég a szolgáltatások biztosításához - véli Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Szerző(k): MTI