Idén meglehet a magyar piacon az ezermilliárd forintos biztosítói díjbevétel, az első háromnegyed évben ugyanis összejött 750 milliárd forint - mondta Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) konferenciáján.
Szerző(k): Domokos LászlóAz idei harmadik negyedéves 5 százalékos növekedés után arra számítok, hogy a következő negyedévek még 4 százalék körüli GDP-növekedési ütemet hozhatnak - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) konferenciáján.
Szerző(k): Domokos LászlóA kötelező felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező gépjárművek állomány már túllépte az ötmilliós darabszámot, ezek túlnyomó része magántulajdonban lévő személygépkocsi. A novemberi kampányidőszakban, amelynek díjait a biztosító társaságok - saját stratégiáik mentén - ezekben a napokban kalkulálják ki, és legkésőbb november 2-ig teszik közzé, már csak nagyjából minden negyedik autós érintett - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Domokos LászlóBár a GDP-nél is nagyobb mértékben nő a háztartások vagyona, az öngondoskodást segítő termékek aránya nem követi ezt, Magyarország elmaradt ebben a fejlett nyugat-európai és a szomszéd országokhoz képest is - hangzott el az 56. Közgazdász-vándorgyűlés öngondoskodásról rendezett panelbeszélgetésén, pénteken Debrecenben az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen - állítja a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb mint 8 millió embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon - hívta fel a figyelmet Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás, megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A változás, amely 2019. folyamán a szerződések évfordulójától lép hatályba, az autósok szempontjából adósemleges.
Szerző(k): Szepesi AnitaA júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Dániel