Az amerikai hadsereg csütörtökön nyilvánosságra hozta a tavaly óta tervezett újabb létszámleépítésének részleteit: a következő két évben 40 ezer katonát szerelnek le a szárazföldi erők, s ezzel a második világháború óta a legalacsonyabb szintre csökken majd az ott szolgálók száma.
Szerző(k): InforádióBudapesti gyárának bezárásával, a hazai termelés felszámolásával, a nagykereskedelemre történő fókuszálással javított árbevételén a Pepsi magyar érdekeltsége, a FÁÜ Zrt. 2014-ben. Elbocsátásokra is sor került, de a nagy rivális Coca-Cola szintén kevesebb embert foglalkoztat a tavalyelőttihez képest.
Szerző(k): Ádám ViktorEgységes vezetéssel működik tovább a magyar, a cseh, a szlovák és a lengyel Tesco, ami nem jár létszámleépítéssel. A társaságtól megtudtuk: változás lesz a magyarországi vezérigazgatói poszton.
Szerző(k): EconomxNyolcvan fős létszámleépítés kezdődhet júniusban a Főpolgármesteri Hivatalban, az erről szóló előterjesztésről jövő hétfőn dönthet a Fővárosi Közgyűlés. Az előzetes számítások szerint a létszámleépítés 2016-ban éves szinten megközelítőleg 330 millió forint kiadáscsökkenést eredményezhet.
Szerző(k): MTIMármint a kormány szerint nem lesznek elbocsátások - a kabinet egyébként bevételkiesésre sem számít a vasárnapi zárva tartási kötelezettség kapcsán, mindenki más igen.
Szerző(k): EconomxTöbbezres leépítést jelentett be a Coca-Cola, amely érinti a vállalat teljes világméretű hálózatát. A cégtől megtakarításokat várnak a tőzsdei befektetők - kérésük nyitott kapukra talált. Így szakértők szerint további elbocsátások is várhatók.
Szerző(k): EconomxA friss adatok szerint az idei év harmadik negyedévében közel 600 dolgozójától vált meg a Magyar Posta - idézi az Mfor.hu a társaság honlapjára felkerült negyedéves állományi statisztikát.
Szerző(k): EconomxA magyar kormány stratégiai partnere, a elektronikai bérgyártást végző, tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Kft. 673 embert küld el.
Szerző(k): Economx