Beszántják az olimpiai projektcéget, a megmaradt milliárdokat a költségvetés visszakapja. A Heineken és a Csíki Sör csatája nemzeti ügy. A kormány szűrőprogramokat indít. A csütörtöki kormányinfó összes fontos bejelentése egy percben.
Szerző(k): Szabó DánielA hazai busz- és acélgyártás helyzetéről tárgyalt a kormány. Az elkövetkező három évben a tervek szerint 36 milliárd forintot költhetnek hazai buszokra - számolt be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány kiáll a Csíki Sör mellett, kitartanak a Heineken ellenében megfogalmazott önkényuralmi jelképek gazdasági használatáról szóló törvényjavaslat mellett. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Székelyföldre utazik, hogy a kézműves sör vezetőségével tárgyaljon, a lex Heinekenről Orbán Viktorral is beszélt, aki támogatja a javaslatot.
Szerző(k): Szabó DánielKönnyen hozzáférhető szűrővizsgálatokat tennének elérhetővé a fiatalok, a nők és a munkavállalók számára. A kormány tervei szerint négy betegségcsoport hatékony megelőzésével és felismerésével szorítanák vissza a halálozási adatokat - jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány több barnamezős beruházást is tervez Salgótarjánban, felújítják a megyeszékhely belvárosát, elkerülő- és összekötőutat is építenének a településhez. Az MSZP-s vezetésű városnak feltételeket szabtak a támogatásokért cserébe - mondta el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Szerző(k): Szabó DánielJogi határzárral és új műszaki blokáddal készül a kormány arra, ha Törökország menekülteket zúdítana Európára. A kormány fellebbez a strasbourgi bíróság Magyarországot elmarasztaló döntés ellen.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány tartja a szavát, a jövő héten a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus pályázatainak 100 százalékát kiírják, amivel 30-40 százalékkal a régióbeli országok előtt jár - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfólió uniós források 2017 elnevezésű konferencián csütörtökön Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden egyaránt cáfolta, hogy a kormány visszavonná a lex Heineken törvényjavaslatot. A kormánytagok az atv.hu-nak nyilatkoztak az erről szóló sajtóhírre reagálva - idéz az MTI.
Szerző(k): K. Kiss Gergely