Nem látványberuházások sorsa a kérdés Hódmezővásárhelyen, hanem az, hogy tudnak-e bért fizetni júliustól - mondta a város polgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Márki-Zay Péter attól tart, a bajba került önkormányzatokat szelektíven fogja a kormány kisegíteni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDohányzást korlátozó intézkedéscsomagjáról, a szűréseken való részvétel felelősségéről beszélt szerdán Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos a Népszava beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy év alatt majdnem annyi szélerőművi potenciált építettek be a szerb áramhálózatba, mint amennyire Magyarország az elmúlt 13 évben képes volt. Az csak még elgondolkodtatóbbá teszi mindezt, hogy a számunkra elérhetetlennek tűnő szintet Szerbia magyar befektetőre támaszkodva lépi át.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNem vállalta a felkérést, így nem lesz polgármester-jelölt Hódmezővásárhelyen Lázár Jánosból - a döntést maga a képviselő jelentette be honlapján, írta a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA trafiktörvény szigorítására tett javaslatot a fideszes Lázár János kedden az Országgyűlésben. A kormány támogatja az előterjesztést.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjra magyar állami tulajdonba került a mezőhegyesi vetőmagüzem, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. a francia termelők tulajdonában álló Limagrain-től vásárolta meg termelő leányvállalatát – írja az MTI a magyar cég tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA jövőben kevesebb dohánybolt lehet, az e-cigit és a patronokat is csak dohányboltok árulhatják majd. A koncesszió nélkül árusítók is fizetnek majd az ND Zrt.-nek.
Szerző(k): Herman BernadettLázár János, mint mezőhegyesi kormánybiztos plusz feladatot kapott.
Szerző(k): Németh Géza