Magyarország 2021-es költségvetési tervezete súlyos helyzetbe hozza az önkormányzatokat és az embereket bünteti az önkormányzati megvonásokon keresztül, amelyek miatt egyes településeken fontos beruházások maradhatnak el - mondta Csárdi Antal, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón, az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA Lánchíd felújítása 20-30 milliárd forint közötti összegbe kerül majd, hamarosan el tudják indítani a közbeszerzést - mondta Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Híradónak.
Szerző(k): Domokos LászlóA főváros mindenképpen szeretné felújítani a Lánchidat, de a beruházást a Váralagút megújítása nélkül képzeli el, és az sem biztos, hogy a pesti oldali villamospálya-alagút felújítására is lesz pénze. Erről Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozott egy csütörtöki háttérbeszélgetésen az MTI szerint. A Lánchíd-beruházásról azt mondta: "ha belerokkanunk, akkor is megcsináljuk".
Szerző(k): Domokos ErikaA Lánchíd állapota valamennyi szerkezeti elemére kiterjedően folyamatosan romlik, a tapasztalt súlyos problémák kezelése már lehetetlen - ez is olvasható a hivatalos mérnöki hídszemléről szóló beszámolóban, amelyről a Világgazdaság számolt be.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt hetekben a kormány kommunikációs offenzívát indított Budapest vezetése ellen és igyekezett őket felelőssé tenni a Lánchíd állapota miatt. Ez azonban kétélű fegyver, hiszen egyrészt az emberek politikai emlékezete nem olyan rövid, hogy ne jutna eszükbe az elmúlt évek számos huzavonája a felújítással kapcsolatban, másrészt a Lánchíd túl fontos építmény ahhoz, hogy helyi ügyként kezeljék. Ez derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Szász PéterMiután kiderült, hogy a kormány többet költene az augusztus 20-i eseményekre, mint a Lánchíd felújítására, Karácsony Gergely kijelentette, hogy nem szeretné, ha az átkelő környezetében bárki pirotechnikai eszközt használna, az ugyanis hozzájárul az állagromláshoz.
Szerző(k): Szász PéterKarácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésben reagált azokra a kormányzati támadásokra, amelyek 8 hónap után a Lánchíd felújításának elmaradását kérik számon Budapest vezetésén.
Szerző(k): Szász PéterTarlós István korábbi főpolgármester nem mert kérni a kormánytól annyi pénzt, amennyi a Lánchíd felújítására kellett volna - írja a Népszava Dorner Lajos VEKE-elnök bejegyzése alapján. Dorner korábban Tarlós tanácsadója volt.
Szerző(k): Szász Péter