Sosem produkáltak még ennyire jó negyedévet az európai tőzsdei cégek mint most. A befektetőknek a jelek szerint ez azonban már nem elég, a jó hírekre nem tudnak emelkedni az árfolyamok.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA hetente frissülő boltos statisztikában hol 3, hol 10 százalék körüli a boltos világ visszaesése. Az iparcikkes piac ráadásul úgy zuhant kétszer is nagyot - tavaly áprilisban, most márciusban -, hogy a két boltzáras időszak részben fedi is egymást a naptárban.
Szerző(k): Molnár CsabaHatalmas csődcunami fenyeget Európában, ha a kormányok megkezdik visszavonni a járvány idején adott támogatásokat - figyelmeztet az Európai Rendszerkockázati Testület jelentése. Célzottabb segítség kellene az életképes cégek megmentéséhez.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA magyar gasztronómia egyik meghatározó szereplője, a Costes egységek tulajdonosa egy - még a terasznyitás előtt adott - interjúban komoly aggályokra világított rá a terasznyitás kapcsán. Szerinte sérül az esélyegyenlőség és inkorrekt munkaerőcsábítás is folyik az ágazatban.
Szerző(k): Molnár CsabaIsmét 10 százalék közelében a boltos mínusz a kasszaadatok alapján és elesett az élelmiszeres piac is. Az áprilisi nyitás előtt pedig maguk alá zuhantak a bezárt iparcikkes boltok. A benzin viszont nagyon fogy, de ezzel is csak a korábbi visszaesés „ledolgozása” folyik.
Szerző(k): Molnár CsabaEgymást követik a brit miniszterelnök körül kirobbanó botrányok, ám a legutóbbi olyan kijelentésről szól, ami ha igaz, véget vethet Boris Johnson politikai karrierjének. Úgy tűnik, vannak olyan politikusok, akik igen-igen nehezen viselik, hogy a népszerűségüknek ártó intézkedéseket kell hozniuk.
Szerző(k): Komócsin SándorIdén februárban tovább csökkent a támogatott vényköteles gyógyszerek forgalma, az előző év februárjához képest a forgalom 3,7 százalékkal, a dobozszám 14,7 százalékkal esett vissza. A koronavírus-járvány erősödése, valamint a lakosság otthoni munkavégzése, az iskolák zárvatartása, valamint a kötelező távolságtartás egyaránt mélypontra juttatták a vényköteles gyógyszerforgalmat.
Szerző(k): Szepesi AnitaSoha nem látott extra megtakarítást eredményezett az, hogy a járvány eleje óta nincs mire költeni, ugyanakkor a kormányok hatalmas támogatásokkal tömik ki az embereket a világ szerencsésebb részén. Ez pörgetheti a gazdaságot az újranyitásokat követően, azonban ehhez az kell, hogy az emberek ezt el is akarják költeni.
Szerző(k): Lovas-Romváry András