Úgy is lehet levelet küldeni, hogy előre megírják, de a címzetthez csak később jut el.
Szerző(k): Rácz GergőEgy járványhelyzet miatt elfogadott jogszabály most kifejezetten megengedi a társaság és a magánszemély tagok közötti e-mailes kommunikációt, az kimeríti az írásbeliség követelményét, a tagok szavazhatnak is elektronikus úton a társaság taggyűlésén. A magyar jogrendszer azonban még mindig nem rendezi egyértelműen, miként is tekintendő az e-mail-ben kötött megállapodás - hívja fel a figyelmet a Jalszovszky Ügyvédi Iroda.
Szerző(k): Domokos ErikaJúlius 1-től az állami és önkormányzati szervezetek számára megszűnik a tértivevény a postákon, csak elektronikus címadattal adhatók fel a hivatalos iratok. Ez a változás a lakossági ügyfeleket nem érinti - olvasható a posta oldalán.
Szerző(k): Szász PéterIdén 22,8 millió forint állami támogatást ad az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a közlevéltárak levéltár-szakmai feladatainak elvégzésére - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielUgrásszerűen megnőtt a kereslet a járvány idején az online, de mégis papíralapú levélfeladás iránt. A hibridlevél típusú küldeményekkel elkerülhető a postai fizikai kapcsolat, hiszen a levelet egy digitális postahivatalban, elektronikusan kell feladni, a címzetthez mégis papíron jut el a küldemény. Már több mint tízezer levelet postáztak így.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyarország ellen zajló példátlan támadásról és dezinformációs kampányról, valamint az ezek alaptalanságát kimondó európai bizottsági állásfoglalásokról írt levelet Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó valamennyi párt elnökének - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke hétfő délután.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉszak-Korea vasárnap tagadta, hogy mostanában levelet küldött volna Donald Trump amerikai elnöknek, aki viszont szombaton sajtótájékoztatón azt mondta, hogy "kedves üzenetet" kapott Kim Dzsong Untól, Észak-Korea vezetőjétől - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyel postások fontolgatják, hogy sztrájkba lépnek, miután a kormány és a parlament a szavazással járó kockázat miatt postai levélszavazással akarja lebonyolítani a májusi elnökválasztást, mit sem törődve az ezzel járó terhekkel és veszélyekkel.
Szerző(k): Barabás Júlia