Nem emlékezett jól a letelepedési kötvények vásárlásával kapcsolatos szabályok minden részletére Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője egy nemrégiben adott interjújában - írja a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxA Párbeszéd álláspontja szerint a letelepedési kötvények árusításának leállításán túl indokolt az alapos kivizsgálás is - jelentette be Barabás Richárd, az ellenzéki párt elnökségi tagja.
Szerző(k): EconomxMár a látszatra sem adnak a letelepedési kötvényt forgalmazó offshore cégek, miután hitelre is árulják a magyar tartózkodási engedélyt. Sőt, fél áron is hozzá lehet jutni a papírokhoz, igaz, akkor a befizetett összeg nem jár vissza - írta a Magyar Nemzet.
Szerző(k): EconomxMegállapodtak a német kormánypártok a menekültek társadalmi beilleszkedését szolgáló törvényről, a javaslat szerint három éve megtilthatják a menekülteknek a lakhelyváltoztatást - jelentették kedden német hírportálok. Öt év után az telepedhet le, aki eltartja magát és tud németül.
Szerző(k): MTIÁtmenetinek bizonyult a letelepedési kötvények értékesítésének év eleji megtorpanása: februárban már 156 darabot értékesített az ÁKK Zrt. az 50 ezer euró névértékű, ötéves lejáratú papírokból, szemben az egy hónappal korábbi 24-gyel – tudta meg a Világgazdaság.
Szerző(k): EconomxA migránsválság elmélyülése és a terrorcselekmények nyomán számos országban szigorítják a menekültügyi eljárásokat. A cél a menekültstátus megalapozott megadása, a radikálisok kiszűrése és az esetleges kitoloncolások szabályrendszerének a megalkotása. Az MTI tudósítói által készített körkép összefoglalja a változtatásokat.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Thai President Foods 300 millió thai baht (2,1 milliárd forint) befektetéssel élelmiszeripari üzemet vásárol Magyarországon, hogy megvesse a lábát az európai piacon - írja a thaiföldi The Nation hírportál.
Szerző(k): MTI-EcoMagas minőségű férfiruházati termékek befejező kézi varrását végző olasz cég kezdi meg működését hétfőtől Nagykanizsán - közölte a társaság magyarországi ügyintézője csütörtökön a Zala megyei városban tartott sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI-Eco