A lengyel hadügyminiszter szerint országának olyan hadseregre van szüksége, amely képes önállóan megvédeni az országot. E véderőt persze csak az ő kormánya képes létrehozni.
Szerző(k): Barabás JúliaAz okos technológiákra szakosodó lengyel és magyar klaszterek stratégiai megállapodást írtak alá kedden a dél-lengyelországi Krynicában rendezett nemzetközi gazdasági fórumon, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Marek Kuchcinski, a lengyel szejm elnöke jelenlétében - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEddig megszokott profiljától gyökeresen eltérő újdonsággal próbálkozik az IKEA.
Szerző(k): Barabás JúliaÚj gyorsétteremlánc tört be a lengyel piacra azzal a tervvel, hogy szélsebes ütemben bővíteni fogja hálózatát. A svéd cég kínálata hasonlít is, meg el is tér versenytársaiétól.
Szerző(k): Barabás JúliaMiért nem emelkednek olyan gyorsan a bérek Lengyelországban, mint Magyarországon - kérdezgetik sokan mostanában. Sok okot találnak erre, köztük azt, hogy a magyarok sztrájkoltak is keresetük növeléséért.
Szerző(k): Barabás JúliaA lengyel sajtó feltűnően hallgatott Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti látogatásáról, pedig általában szoros figyelemmel követi az orosz politika minden rezdülését. A két nap késéssel megjelent beszámoló szerzője az ellentüntetőket is észrevette.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaKína látszólag ellenállhatatlan ajánlatot tett Lengyelországnak: több atomerőművet is épít az országban, majd az ezekért kapott összegeket befekteti egyéb beruházásokba, például villanyautók gyártásába. Kérdés, mennyire biztonságos a kínai technika.
Szerző(k): Barabás JúliaÚgy tűnik, a lengyel kormány nem akarja a véletlenre bízni a következő három évben esedékes különböző választások eredményét - jókora összeget tömnek a szavazásokon általában aktív nyugdíjasok zsebébe.
Szerző(k): Barabás Júlia