Egyelőre nem épül kerítés a lengyel parlament épülete köré, pedig igény lenne rá. Az ellenzék úgy véli, hogy a tüntetések ellehetetlenítése a cél.
Szerző(k): Barabás JúliaHétfő délután a varsói köztársasági elnöki palotában Andrzej Duda elnök jelenlétében letette az esküt az új lengyel kormány. Mindenki meglepetésekre számított az új kormány összetételében – egy biztosan akad: a lemondását benyújtó Beata Szydlo az új, eddigi helyettese, Mateusz Morawoecki által vezetett kormány tárca nélküli miniszterelnök-helyettese lesz.
Szerző(k): Barabás JúliaMár tinédzser korában is aktívan politizált a szocialista rendszerrel szemben Mateusz Morawiecki, Lengyelország jövendő miniszterelnöke. Jó viszonyt ápolt a mérsékelt radikális előző kormánnyal és a jelenlegi kormánypártba csak egy éve lépett be. Van némi készpénz vagyona.
Szerző(k): Barabás JúliaA német kormány nagyon jól járt a Lengyelországban bevezetett a megemelt családi pótlékkal, mert ennyivel kevesebbet kell fizetnie az ott dolgozó lengyel családoknak.
Szerző(k): Barabás JúliaTöbbórás éles vita után megszavazta pénteken a lengyel alsóház, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt van többségben, az Andrzej Duda államfő által előterjesztett, Brüsszel és a Velencei Bizottság által előzetesen kifogásolt két bírósági törvényt.
Szerző(k): Szepesi AnitaNagyon durván kettészakadt a lengyel társadalom az abortusztörvény megszigorításával kapcsolatban: több száz ezren írták alá az ezt támogató és az ezt elutasító petíciót is. A csata a törvényhozásban folytatódik.
Szerző(k): Barabás JúliaTovább drágul a tojás Lengyelországban, ahol az elmúlt egy évben majdnem másfélszeresére ment fel a tésztába való ára. A hosszabb távú kilátások sem jók az élelmiszerek piacán.
Szerző(k): Barabás JúliaNem szűnnek a kormányfőváltással kapcsolatos találgatások Lengyelországban. Az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel azonos súlyú politikusként emlegetett Jaroslaw Kaczynski pártelnök - szemben a hét eleji spekulációkkal - mégis átveheti az ország irányítását.
Szerző(k): Barabás Júlia