A Lech Kaczynski néhai elnök 2010-es, légikatasztrófával végződött szmolenszki útja szervezésére vonatkozó perben hallgatta ki hétfőn tanúként a varsói kerületi bíróság Donald Tusk akkori lengyel kormányfőt, az Európai Tanács jelenlegi elnökét, aki tagadta, hogy politikailag felelős lenne az ügyben - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos LászlóA lengyel miniszterelnök teljesíteni akarja azt az ígéretét, miszerint tartalommal töltik meg a lengyel polgárok közötti szolidaritás elvét.
Szerző(k): Barabás JúliaLengyelországban nem az a legfőbb gondjuk a munkanélkülieknek, hogy nincs állásuk, hanem az, hogy nem tudnak elutazni a felkínált álláshelyekre. Egyes boltok boltok például kénytelenek dolgozóik utolsó buszához igazítani zárásukat.
Szerző(k): Barabás JúliaMegszavazta a lengyel szenátus is hétfő este az Európai Bizottság által az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás keretében vitatott bírósági törvények egyes módosításait, a brüsszeli ajánlásokat figyelembe vevő jogszabályok most az államfő aláírására várnak - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA lengyel kormány a magyarországi szintre, kilenc százalékra akarja leszállítani a társasági nyereségadót, amivel elvenné az egyik legfőbb érvet amellett, miért hozzák a befektetők a pénzüket éppen ide és ne máshová a régióban.
Szerző(k): Barabás JúliaMiközben Kelet-Közép-Európában összességben javult a Tesco helyzete az elmúlt időszakban, Lengyelországban zsugorodik a brit áruházlánc. Sok boltot bezártak.
Szerző(k): Barabás JúliaEgy lengyel portál összesítette, hány olyan nap van az évben, amelyet valamilyen csokoládéfajta napjaként ünnepelhetnek meg az édességek kedvelői. Hosszú a lista.
Szerző(k): Barabás JúliaA magyar tanárok lengyel kollégái is keveslik a fizetésüket, illetve azt az emelést, amelyet a szakminisztérium javasol. Véleményüknek tüntetésen adnak hangot.
Szerző(k): Barabás Júlia