Nem sok tízmilliós csok-kérelmet fogadtak be eddig a bankok, és az év hátralévő részében is a kérelmezők csupán néhány százaléka kaphat ennyi pénzt - írta a Világgazdaság. Sok viszont az érdeklődő.
Szerző(k): EconomxSzámos aggályt vetettek fel a törvényalkotási bizottság ellenzéki tagjai a nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) létrehozásáról szóló előterjesztéssel összefüggésben a testület szerda esti ülésén. A kormányoldali felszólalók azonban azzal érveltek: a javaslat célja az építőipar fellendítése.
Szerző(k): MTIIdén az uniós forrásokból finanszírozott beruházások helyett a lakásépítések lendíthetnek az építőipar teljesítményén, de ennek hatása az év végére jelenhet meg a januári adatokat értékelő szakértők szerint.
Szerző(k): MTI-EcoTavaly a vártnál jobban nőttek a lakásárak, s az idén készült prognózisoknak is vannak kockázatai. Az FHB Lakásárindex legújabb elemzése az idei előrejelzés mellett a nehezen kiszámítható tényezőket is sorra veszi.
Szerző(k): EconomxTöbb mint 15 ezren érdeklődtek január eleje óta a takarékszövetkezetek fiókjaiban a csok iránt, a legnagyobb számban Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben. A csok tavaly júliusi indulása óta a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai mintegy kétezer igénylést fogadtak be, ezek közel 30 százaléka mellé igényeltek az ügyfelek lakáscélú hitelt.
Szerző(k): EconomxNem lesz egyszerű elmozdítani a holtpontról a lakásépítést, a kétezres évek sikerágazatának 2015-ös számai még mindig tehetetlen vergődésről tanúskodnak. Hiába voltak biztató jelek egy évvel ezelőtt, 2015-ben újra a 2013-as, évszázados mélypont közelébe zuhant az átadások száma.
Szerző(k): Szepesi AnitaTavaly Magyarországon csupán mintegy 7600 új lakás épült, 9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 12,5 ezer volt, 30 százalékkal több a 2014-esnél. Budapesten 70 százalékkal nőtt az engedélyek száma - derül ki a KSH frissen publikált adataiból.
Szerző(k): EconomxElőzetes kalkulációk szerint az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) évi 3000-rel több új ingatlan építését teszi lehetővé, de 2020-ra akár évi 25 ezerre is nőhet az újonnan épített otthonok száma. A Knauf Insulation szakértői szerint az új feltételek ugyan növelik az igénylők számát, de energiahatékonysági szempontból korszerűtlen házak építésére motiválnak.
Szerző(k): Economx