A munkaerőhiány miatt egyes szakmákban a tavalyinál 30 százalékkal drágábban szerződnek az építőipari vállalkozások a lakásépítésnél, a költségnövekedés 6-8 százalékkal tovább emelheti az új lakások árát. A telekpiacon azonban negatív korrekció várható - mondta lapunknak Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): Szepesi AnitaJelentősen, kilenc százalékkal visszaestek a megkezdett lakásépítések az Egyesült Államokban szeptemberben, amikor viszont nőtt a kiadott építési engedélyek száma - közölte szerdán az amerikai kereskedelmi minisztérium.
Szerző(k): MTIÚj irodaház építését kezdi meg a Váci úti irodafolyosón a Futureal-csoport. A két ütemben megvalósuló Advance Tower 12 ezer négyzetméternyi bérirodát kínáló első épülete 2018 elejére készül el, a várható bérleti díj 15 euró négyzetméterenként - közölte az épület alapkövének letételekor Futó Gábor, a fejlesztő cég alapítója. Az első épület beruházási költsége 36 millió euró.
Szerző(k): EconomxNem okozott meglepetést az augusztusi építőipari KSH-adat, azaz várható volt, hogy a magasépítés területén folytatódik a június óta megfigyelhető növekedés, az egyéb építmények esetében pedig az év eleje óta tartó csökkenés – kommentálta a KSH friss adatait Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): EconomxEddig kimaradt az újlakás-építési boomból a főváros egyik legmagasabb presztízsű és árfekvésű területének számító Bel-Buda. Ggyakorlatilag elfogytak a nagyobb társasház építésére alkalmas szabad telkek. Az egyik ilyen utolsó telken épül fel a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia által jegyzett Kapás21 társasház, ami jelenleg Bel-Buda egyetlen újlakás-fejlesztése.
Szerző(k): EconomxÖsszességben lassan újra likvid piaccá válik a magyarországi lakáspiac, az éves tranzakciószám egy fenntartható volumenhez közelít, de ebből a növekedésből az ország 60 százaléka nemigen érez semmit. Lendületbe jött az új lakások építése is, a kétezres évek rekordjai azonban valószínűleg nem köszönnek vissza - véli Petz Raymund, a GKI ügyvezetője, aki a lakáspiaci kilátásokat fejtegette lapunk kérdésére.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelenleg fejlesztés alatt álló fővárosi lakásállomány 26 százaléka a XIII. kerületben épül, s itt hozzák tető alá a fővárosi lakáspiaci tranzakciók 8-10 százalékát, s itt nőtt legjobban egy év alatt a használt lakások négyzetméterenkénti átlagára - állítja az Otthon Centrum (OC). A tanácsadó elemzése a lakáspiac éllovasainak árait és kínálatát veszi górcső alá.
Szerző(k): EconomxA lelkesedés óriási volt, egyelőre mégsem tűnik igazi sikertörténetnek a csok. Az ingatlanközvetítő szakemberek szerint a legnagyobb gond az, hogy a várakozásokhoz képest lassan zajlik a támogatás odaítélése és kifizetése, ami miatt viszont a kivitelezők kerülnek rendkívül nehéz helyzetbe.
Szerző(k): Economx