Jövő év végén kivezetik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfát, de a kormány gondolkodik egy hasonló, a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetésén - mondta Novák Katalin államtitkár. Az otthonteremtési program bővítését is tervezi a kormány - jól járhatnak a kétgyerekesek is.
Szerző(k): Domokos ErikaÁtmeneti intézkedéseket, 2020-tól pedig új, fokozatos adóteher növelést eredményező, rugalmas áfa- és illetékszabályozást, köztük az eladói illeték bevezetését javasolja a lakásépítésekre a legnagyobb ágazati szereplőket tömörítő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a javaslatcsomagot a szervezet eljuttatta a kormánynak is.
Szerző(k): Szepesi AnitaIdén az első félévben összesen 6517 új lakás épült az országban, 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 066 volt, 8,9 százalékkal kevesebb, mint 2017 első félévében. Budapesten 27 százalékkal csökkent az engedélyek száma - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaHáromezer lakás és egy általános iskola felépítését tervezi Londonban a Lidl, mindezt azért, hogy engedélyt kaphasson új szupermarketek építésére is - idézi a Guardian cikkét a 444.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaEmelt összegű csokra számíthatnak az ötezer lelkesnél kisebb településeken ingatlant vásárlók vagy építők az elvándorlás megállítása érdekében - jelentette be a minap a kancelláriaminiszter. A hírre megindult ingatlanos közleménycunami a vidéki ingatlanpiac felfordulását vizionálta, ám erre az általunk megkérdezett szakértők szerint biztosan nem lehet számítani. Ha az elnéptelenedés megállítására nem is, valamire azonban mégis jó lehet a részleteiben nem ismert beavatkozás.
Szerző(k): Szepesi AnitaDél-kelet-Európa építési piacán folytatódhat a masszív növekedés, a kelet-európai piac viszont vegyes képet mutat, míg az ukrán piac erősödhet, a török és az orosz piacokon stagnálás várható - derül ki a legfrissebb, régiós építőipari előrejelzésekből.
Szerző(k): Szepesi AnitaTovábbra is nagy a kereslet az új lakások piacán, de a drágulás miatt lassult a pörgés - idézi a Világgazdaság hétfői cikkét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMájusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, mindkét építményfőcsoport termelése nőtt. A kilátások is kedvezőek, azonban kockázatokra is figyelmeztetnek az elemzők.
Szerző(k): Szepesi Anita