Összességében mintegy 100 ezer lakásnyi - ebből 30-40 ezer új építésű - kereslettel és tovább emelkedő lakásárakkal számol a közeljövőben Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója - derült ki a lakásépítő cég mai rendezvényén.
Szerző(k): Szepesi AnitaTartósan 50 milliárd forintnyi lakásprojekt finanszírozására, és évi 25 ezer épülő lakásra számít a következőkben a lakásépítés fellendülése nyomán az OTP Bank - derült ki a mai tájékoztatón. A fellendülés nyomán elérhető gyors haszonszerzés reménye újra piacra csalja a kalandorokat is - hangzott el a figyelmeztetés.
Szerző(k): Szepesi AnitaNégy éve nem voltak olyan magasak a lakásárak Romániában, mint most.
Szerző(k): Barabás T. JánosNövekvő árszínvonal és hatalmas területi különbségek rajzolódnak ki az Otthontérkép és az Ingatlantájoló 2014-2015 közötti időszak kínálati lakásárait feldolgozó statisztikáiból. A több mint 100 ezer egyedi ingatlanhirdetéssel bíró portál elemzéséből kiderül, az áremelkedés ugyan összességében drámainak tűnik, a trend azonban mégsem mondható általánosnak.
Szerző(k): EconomxBár az új lakások drágulása lassult februárban, jelentősek az országrészek szerinti eltérések, Budapesten például 6 százalékkal nőttek az átlagárak január végéhez képest, míg Szombathelyen 32 százalékkal csökkentek - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
Szerző(k): EconomxTavaly a vártnál jobban nőttek a lakásárak, s az idén készült prognózisoknak is vannak kockázatai. Az FHB Lakásárindex legújabb elemzése az idei előrejelzés mellett a nehezen kiszámítható tényezőket is sorra veszi.
Szerző(k): EconomxMiközben már hónapok óta az ingatlanpiac fellendüléséről szólnak a hírek, mégis akadnak olyan ingatlanok, melyek tulajdonosai a nagy vásárlási kedv ellenére sem találnak érdeklődőt. A Balla Ingatlanirodák csokorba szedte az eladhatatlannak tűnő ingatlanokat.
Szerző(k): EconomxÚj fejezet nyílik mind a lakáshitelezésben, mind a lakáspiacon az ingatlan.com szakértői szerint. Tavaly ugyanis főként készpénzes vevők voltak az ingatlanpiacon, és a bankok viszonylag kevés hitelt helyeztek ki.
Szerző(k): Economx