Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként a DIGI csaknem minden előfizetője számára elérhetővé tette az FTTH optikai hálózat biztosította névleges 1 Gbit/s sávszélességet, és még az idén bevezetik a 10 gigabites vezetékes internetszolgáltatást, ami a lakossági szolgáltatásban jelenleg a leggyorsabbnak számít - mondta Dragos Spataru, a DIGI Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Szász PéterTavaly rekord mélyen, most rekord magasan van a földgáz piaci ára. Az egy évvel ezelőtti ár az ötszörösére nőtt, de a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közlése szerint lakosságot ez most nem érinti, pláne, hogy több gáz van betárolva, mint tavaly ilyenkor - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA magyar lakosság európai összehasonlításban is nagyon komoly összeget költ magán-egészségügyi kiadásokra, az állam által erre fordított minden két forint mellé majdnem egy újabb forintot tesz.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyar gazdaság alkalmazkodó- és ellenállóképessége erősebbnek bizonyult a járvány alatt a várakozásoknál - közölte az MTI szerint a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) konferenciáján. A budapesti rendezvényen a jegybank és a szövetség delegáltja máshová helyezték az előadásaik hangsúlyát.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz oroszok többsége szerint Oroszország elszigetelt helyzetben van a nemzetközi közösségben, ám majdnem negyven százalékuk ezzel éppen ellenkezően látja a helyzetet. A nyugati országok megítélése tavasz óta javult.
Szerző(k): Barabás JúliaGyorsan nő a hitelállomány, és semmi akadálya annak, hogy még tovább bővüljön - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hitelezési folyamatokról szóló sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Herman BernadettA JPMorgan adatai szerint elsősorban a lakossági részvényvásárlások hajtották felfelé az árakat a tőzsdéken a nyári hónapokban. Attól tartanak, hogy ez nem lesz hosszútávon fenntartható.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJelentősen csökkent Hongkong népessége a nemzetbiztonsági törvény bevezetése óta eltelt egy év során, de a város kormányzata szerint a Hongkongot elhagyó, közel 90 ezer ember közül nem mindenki a törvény miatt költözött új helyre. Hongkong GDP-je 365,7 milliárd dollár volt 2019-ben, Kína egyik legfontosabb gazdasági régiója.
Szerző(k): Szabó Dániel