A lakossági energia árának korlátozását sürgeti a legnagyobb német munkavállalói érdekképviselet, a szakszervezetek országos szövetsége (DGB).
Szerző(k): Szabó DánielAz ausztrál energiaügyi miniszter felszólította az új-dél wales-i háztartásokat, hogy az energiaválság miatt próbáljanak minél kevesebb áramot fogyasztani. Az intézkedés nyolcmillió Ausztrált érint, miután itt található az ország egyik legnagyobb városa, Sydney is.
Szerző(k): Domokos László2022 első negyedévében negyedével több pénz költöttek a magyarok, mint egy évvel korábban. Úgy látszik, nem számított a 8 százalékos infláció, de a költekezés megugrása ezt is maga alá gyűrte: mennyiségben 17,5 százalékkal több szolgáltatást, boltos portékát vettek. Volt miből.
Szerző(k): Molnár CsabaOTP és keményvaluta - ezek lettek az első negyedév slágerbefektetései a lakosságnál. A magas infláció miatt sokan léptek, de történelmi rekordon áll az a pénzösszeg is, amivel semmit sem kezdett a lakosság a lassan két számjegyű infláció ellenére. A lakosság 1800 milliárd forintot bukhat ezen egyetlen év alatt.
Szerző(k): Herman BernadettA hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak áprilisban 9,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest a GKI Zrt.-nek ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése szerint a lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt. Igaz, ez utóbbi adat nem tényeken (árfelírás, kérdőív), hanem érzékelésen alapszik (melyeket erősen torzíthatnak a közelmúlt eseményei).
Szerző(k): Szepesi AnitaMagyarországon 8300 milliárd forintra hízott a készpénzállomány márciusra. A lakosság rekord mennyiségű lakáshitelt vett fel, hiába emelkedtek a kamatok. A betétkamatok is nőnek, de ez alig érdekel valakit, a februári szja-visszatérítés és a 13. havi nyugdíj pedig sok helyen elfogyott, ismét mínuszba kerültek a bankszámlák.
Szerző(k): Herman BernadettA szembenálló felek szankciói messze nemcsak a közvetlen résztvevőket sújtják, a látványosan növekvő állami kiadások pedig számos ország államháztartási hiányát emelik a korábbi többszörösére. Végül mindkét költséget az adófizetők állják majd, ami leginkább megszorításokban és adóemelésekben jelentkezik a következő néhány évben.
Szerző(k): Molnár CsabaMintegy 23,7 millió olyan ember él az Európai Unióban, aki Európai Unión kívüli ország állampolgárságával rendelkezik, s ez ami az EU teljes lakosságának 5,3 százalékát teszi ki - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat).
Szerző(k): Szász Péter