A kormány által 300 milliárd forintból összevásárolt közel 17 ezer lélegeztetőgépből eddig csak 2,5 ezer jutott el a kórházakba. Ez azt is jelenti, hogy a járvány csúcsán, a harmadik hullám alatt sem kellett ennél több. Az egyik lélegeztető-szállító cégnek, a Pannon Cargónak a gépek beüzemelése is sok pénzt hozott - derítette ki a HVG. A cég nyeresége 4900-szorosára nőtt tavaly, a tulajdonosok ki is vettek belőle közel kétmilliárdos osztalékot.
Szerző(k): Domokos ErikaSzombattól Üzbegisztánba is szabadon lehet utazni védettségi igazolvánnyal - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szombat reggel a Facebookon az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKiszivárogtatott információk szerint a szokásos évi magyarországi diplomáciai értekezlet vendége lehet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, akit magyar kollégája, Szijjártó Péter láthatóan erőteljesen kedvel.
Szerző(k): Komócsin SándorA Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs - egyebek mellett - figyelemmel kíséri a gazdasági élet újraindítása, a pandémia által okozott gazdasági károk elhárítása érdekében meghozott kormányzati intézkedéseket és azok végrehajtását.
Szerző(k): Németh GézaElfogadhatatlan a Ryanair légitársaság járatának vasárnapi, fehéroroszországi földre kényszerítése - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Dublinban, üdvözölve az Európai Unió gyors és határozott fellépését az ügyben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Egyesült Államokkal szorosabb lehet az EU kapcsolata, Oroszországgal még van teendő.
Szerző(k): Csernátony CsabaSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint sikertörténet a magyar kormány keleti nyitása, ám a statisztikai adatok alapján nyomát sem lehet látni ennek.
Szerző(k): Komócsin SándorWashington válaszolna bármilyen meggondolatlan vagy agresszív orosz lépésre, de nem törekszik az Oroszországgal fennálló feszültség további eszkalációjára - mondta hétfő este Londonban Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Szerző(k): K. Kiss Gergely