Szabó Lászlót, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszterhelyettesét jelölik új washingtoni nagykövetnek Szemerkényi Réka visszahívása után - erősítette meg az InfoRádió kérdésére a külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Szász PéterHatáron átnyúló osztrák-magyar vasúthálózati és közúti infrastruktúrafejlesztésről szóló koncepciót mutatottak be a burgenlandi Pándorfaluban (Parndorf).
Szerző(k): Domokos ErikaMár 124 millió forintot költöttek el a külügyi dolgozók képzésére a minisztérium által létrehozott cégnél. Két éve még csak hét alkalmazottja volt a most már 44 embernek foglalkoztató KKM Oktatási és Rekreációs Kft-nek, amely a Balassi Intézet feladatainak és dolgozóinak nagy részét is átvette.
Szerző(k): Szabó DánielA szabadságjogok, köztük a szólásszabadság és a gyülekezési jog visszaszorulását állapította meg az amerikai külügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott szokásos évi emberi jogi jelentésében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyVarju Krisztina a 2017-2018-as magyar V4 elnökség lebonyolításáért, Csépe Valéria a köznevelés tartalmi megújításáért felel majd. Az eddig a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos Joó István feladatkörét kibővítik a vízdiplomáciával.
Szerző(k): Szabó DánielIsmét díjazta a kiemelkedő beruházásokat a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).
Szerző(k): Szász PéterKöltségvetési csalás miatt nyomoznak, miután Mikola István külügyi államtitkár valószínűleg zsebre rakta a feleségének járó juttatást.
Szerző(k): Papp ZsoltPénteken hazahozzák Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszter
Szerző(k): Papp Zsolt