A központi alrendszer bevételei 3,2 százalékkal nőnek 2013-ban, a tranzakciós illeték és a bankadó is szerepel a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban
Szerző(k): MTISzijjártó Péter szerint nem csak Magyarországon, hanem egész Európában nagyon komoly vita zajlik a tranzakciós adó bevezetéséről, különböző elképzelések futnak, de alacsony mértékű illetékről van szó, az \"ebből fakadó bevétel pedig egy egyszerű számtani művelet eredménye\".
Szerző(k): MTIA Magyar Bankszövetség egyetért a banki különadó kivezetésével - kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációért felelős területi vezetője.
Szerző(k): MTIAz új telefonadó egy újabb súlyos teher, amit a társaság ezúttal már nem tud egyedül vállalni, többek között azért sem, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes adóról van szó - áll a társaság közleményében. A Telenor után egy újabb szolgáltató is jelezte, nem képes illetve hajlandó lenyelni az új adót.
Szerző(k): portfolio.huA szlovák kormány különadót tervez kivetni a közüzemi cégekre a költségvetés bevételeinek növelése céljából - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő kedden.
Szerző(k): MTI-EcoVámosi-Nagy Szabolcs szerint az adórendszer a gazdaságpolitika és a gazdasági helyzet változásai miatt hektikusan alakult az elmúlt két évben. Pozitív változás, hogy a fogyasztást terhelő adók nagyobb szerepet kapnak, rossz ugyanakkor, hogy kiszámíthatatlan az adópolitika s új adónemeket vezetnek be, amelyek elriasztják a befektetőket. A telefonadó és a pénzügyi tranzakciós járulék adótechnikai szempontból nagyon jó, gazdaságpolitikai szempontból azonban veszélyes - mondta az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoRészletes vitára bocsátotta az Országgyűlés a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot, így pénteken akár meg is szavazhatják a képviselők az indítványt.
Szerző(k): Inforádió, MTIMiközben a telekomadó kérdése ma a kormány elé kerül, a másik két szektorális adó, a banki tranzakciós adó és a biztosítási adó kérdéskörében a szakmai egyeztetések zajlanak az NGM és az érintett intézmények képviselői között. Átgondolatlansággal azonban felfutás előtt álló biztosítási ágakat kaszálhat el a kormányzat.
Szerző(k): Nagy László Nándor