A Bloombergnek adott Orbán-interjú ma megjelent részletéből kiderül, hogy a magyar kormányfő szerint a külügyek terén mindent felülír a geopolitikai szempont, illetve hogy a magyar kormány fogja kérni a Moszkva elleni EU-s szankciók meghosszabbításához szükséges magyar hozzájárulás árát.
Szerző(k): EconomxAz Országgyűlés hétfőn megszavazta a nemzetbiztonsági ellenőrzés módosításait. Ennek értelmében a jövőben az Országgyűlés külügyi bizottságának tagjainak is át kell esniük a nemzetbiztonsági ellenőrzésen.
Szerző(k): Inforádió, MTIA Válasz.hu interjúja szerint Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke nemrég egy washingtoni konferencián már érzékelte a Magyarországgal kapcsolatos súlyos problémákat, és hazatérése után tájékoztatta is a miniszterelnököt és a külügyminiszert. Németh szerint kialakult egy ellentmondásos kép Magyarországról, amiben nemcsak a kép megalkotóinak, hanem a magyar politikának is van felelőssége - idézi az Index az interjút.
Szerző(k): Index.huAz amerikai külügyminisztériumban nagyon pozitívan fogadták azt a magyar politikai kiállást az Egyesült Államok mellett, amelyet az elmúlt hetekben Szíria ügyében tapasztaltak - mondta az MTI-nek helyi idő szerint csütörtökön Takács Szabolcs helyettes államtitkár, a külügyminisztérium politikai igazgatója
Szerző(k): MTIA Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a Tunéziába készülő magyaroktól, mert az ott kialakult politikai válság miatt a fővárosban és az ország több városában továbbra is számítani lehet nagyobb demonstrációkra.
Szerző(k): MTIÚjabb gazdasági vegyes bizottságok élére nevezte ki Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkárt szerdai hatállyal Orbán Viktor miniszterelnök.
Szerző(k): MTIA kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, és ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara több vegyes kamarával közösen tartott rendezvényén.
Szerző(k): MTI-EcoMárcius közepétől foglalja el állomáshelyét az az ötven új konzul, akinek feladata az lesz, hogy segítsen több nyugati magyar közösségnek az állampolgársághoz kapcsolódó ügyek intézésében - mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerdán az MTI-nek.
Szerző(k): MTI